Az év 9 legjobb napja – Így táboroztam a DUE-val

Fantasztikus élmények, jó közösség és tíz felejthetetlen nap. Ilyen volt a DUE idei médiatábora, ahova Gergő a DUE Médiahálózat jóvoltából az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány szervezésében juthatott el. Szubjektív beszámoló következik egy remek balatonszárszói nyaralásról.

Mikor a táborba értem egy teljesen idegen közegbe léptem be. Kicsit féltem, hogy nem fogok ismerni senkit, de természetesen ez nem így lett. Az első napon úgymond egy szűkebb közeget ismertem meg, ők voltak a szobatársaim, akikkel így tábor végére elterveztük, hogy egymáshoz fogunk járni, mert mindenki máshol lakik, de a lényeg, hogy már első nap kialakult egy remek közösség, ami ezután csak bővül és bővült. Az első nap további szakaszában megismertük a tábor vezetőket és minden csoport bemutatkozott. Engem rögtön a fotós csoport győzött meg és szerencsére oda is kerültem be. A csoportbeosztások másnap történtek meg, először nevet választottunk a csapatunknak. Mi lettünk a FOTONOK. A csoportvezetőimnél álmodni nem tudtam volna jobbat, egyszerűen imádom őket. Egyrészt mert körülbelül a mi korosztályunkból valóak, mivel Marci 19 éves, Máté pedig 21.

A második nap már főleg szakmai gyakorlat volt, mivel portréfotót kellett csinálni. Ez egyfajta kihívás volt nekem, mert még sosem csináltam portréfotót ezelőtt, de ezzel is sikerült megbirkóznom és a maximumot kihozni magamból. Ezen a napon készítettük el este a RÉM (Reggeli Ébresztő Műsor)-et is  ami egyfajta csapatépítő tréning volt nekünk , de egyszerűen imádtam együtt dolgozni a többiekkel.

A harmadik napon újabb kihívás várt ránk, mivel az újságírókkal kellett együtt dolgozni az eredeti és álhírek témában, erről pedig egy előadást is hallhattunk reggel. Az én újságíró partneremmel, Henivel is egy remek barátságot hoztunk létre.

Az elkövetkező napokban további előadásokat hallgattunk meg és még három témában dolgoztunk az újságíró csoporttal. Az előadásokra visszatérve javarészt érdekest előadásokat hallgattunk. Ott volt például a Trollfoci internetes oldal főszerkesztője, az RTL klub híradójának főszerkesztője, tartottak nekünk szexuális felvilágosítás, ami elég viccesre sikerült, ott volt továbbá a Brazilok című magyar film rendezője, akivel a roma-magyar ellentétekről beszélgettünk el részletesen, volt itt baleset megelőzési előadás és meg sok más..

A tábor ötödik napján mindig van egy felező buli, ami most sem maradt el. Nagyon jó volt csak egy gond volt, hogy a helyi lakosok miatt hamarabb abba kellett hagyni. Ettől eltekintve viszont nagyon jó volt. Aki a parkett ördöge akar lenni, az se maradjon ki a buliból.

Az elkövetkező napokban folyamatos munka, móka és kacagás vette kezdetét. Itt már kicsit több időnk volt magunkra, szóval lementünk a Balatonhoz, illetve a tábor parkjában lévő medencéhez, ahol egy hatalmas vízilabda meccs vette kezdetét. A hetedik napon került szóba a tábor embere gála, aminek a megnyitója este meg is történt. Az első két szavazatot a két műsorvezető Marci és Dóri adták be. Ebből lehet következtetni, hogy tábor embere úgy lehetsz, ha sokan szavaznak rád, tehát csalási lehetőség nincs, szóval akár TE is lehetsz a következő tábor embere. Az egész tábor embere választási ceremónia a nyolcadik napon történt meg. A rendezvény az előző tábor embere tervezte meg . Az idei tábor embere Novák Heni lett, aki igencsak megérdemelte ezt a címet. Ezen a napon történt továbbá a fotósok fotó kiállítás, idén József Attila verseinek témájában. A fotósoknak úgymond ez volt a legnagyobb kihívás és külön jólesett, hogy rengetegen jöttek oda megdicsérni a fotómat. A kilencedik nap már a teljes lazulásról szólt. Este vette kezdetét az úgy nevezett záró buli, ami a felező buli nyomába sem ér, mivel ez már éjszakába nyúlóan tartott. Itt mutatták be az idei tábordalt, ami idén a DESPACITO átköltése volt.

Az utolsó, vagyis búcsú nap volt talán a legrosszabb mindenki számára, ugyanis el kellett hagyni a tábort és el kellett köszönni mindenkitől. Ám nem volt minden veszve, mivel vannak Úgy nevezett tábor utó bulik, ahol egy napra ismét egybegyűlik a csapat. A fotós csoport azonban ezen a nyáron egy külön kis kiruccanást tervez egy ilyen ott alvós bulit. Már alig várom!

Úgy érzem rengeteget tanultam a tábor ideje alatt és már nem amatőr módon csak kattintgatok, hanem megpróbálom megkeresni a legmegfelelőbb kompozíciót.  A táborban rengeteg jó embert ismertem meg, sok barátot szereztem, valamint rengeteg munkatársat. Talán ez a legfontosabb az egészben, hogy nem csak munkatársakat szerez az ember, hanem barátokat.

Én nagyon imádtam, alig várom, hogy jövőre is menjek. Nagyon tudom ajánlani azoknak akik érdeklődnek a média bármely részén mert tényleg rengeteget lehet tanulni. Aki ismerkedni szeretne és egy remek közösségre vágyik, az el ne halassza ezt a lehetőséget.

Lakatos Gergő

Share this Post