Tappancsok a táborban

Kiskedvenceink az utóbbi időszakban nagyon közel kerültek hozzánk, ezért nem is csoda, ha mindenhova velünk tartanak. Az idei táborban már nemcsak Zolával találkozhatunk, hanem Sandy-vel is, Fonai Dorka kutyájával.  A felelős gazdival beszélgettem arról, milyen itt így együtt Balatonszárszón.

Ha jól tudom, már egy ideje aktív résztvevője vagy a DUE – nak, korábban is táboroztál már. Mindig veled utazott Sandy a táborokba, vagy neki ez az első?

Én 2019-ben voltam először itt Balatonszárszón, sajnos 2020-ban elmaradt, ezért nekem is ez csak a második DUE táborom. Nem sokkal az első után kaptam Sandy-t, így neki ez az első DUE-s 10 napja a Lepkeháznál.

Hogyhogy magaddal hoztad a táborba?

Azóta hogy megkaptam Sandy-t, nagyon sok időt töltünk egymással, és ami azt illeti, már megszokásból együtt megyünk mindenhová, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a „hagyományt” nem szakítom meg, és elhozom magammal Szárszóra.

Honnan jöttetek Szárszóra? Milyen volt az utazás? Nem volt kicsit nehezebb egy plusz potyautassal?

Mi Székesfehérvárról utaztunk ide a táborba. Az út egyáltalán nem volt nehéz, már megtanultuk, hogyan szállítsuk őket, hiszen van egy másik kutyusunk is, szóval már megvan a kis helyük az autóban. Legtöbbször az anyósülés mögött, vagy rajta utaznak, természetesen mindig letakarjuk az üléseket. Idén édesapukám hozott le minket, a kocsiban nagyobb volt a hely, így a lábam között kényelmesen elfért és könnyen tudtunk együtt utazni.

Milyenek voltak a reakciók, amikor megláttak téged Sandy – vel itt a DUE táborban? Gondolom azért mindenkinek egy kis meglepetést okozott ez a fordulat…

Igen ez így van. Amikor először megláttak minket, mindenki csodálkozva nézet minket, és az első reakciójuk egyből az volt, hogy ő tényleg az én kutyám, és hogy végig itt lesz-e velünk a táborban. A csodálkozás után persze jöttek az alap kérdések, minthogy hogy hívják, hány éves, és hogy tényleg velünk lesz-e 10 napig. Nagyon sokan megjegyezték, hogy nagyon puha és cuki. Összességében örültek neki, aminek én is nagyon örülök, hiszen így jóval könnyebb az ittlét.

Milyen a tábor Sandy-vel? Nem érzed úgy, hogy korlátozna téged?

Tény, van olyan idő, amikor mást is csinálhatnék ahelyett, hogy vele foglalkoznék, de őszintén én ezt nagyon szeretem és egyáltalán nem bánom, mert nagyon szeretem azt az időt is, amit vele töltök. Ami azt illeti, sokat nem igényel, legalább 80 embertől megkapja a napi simogatást, de természetesen mindig odafigyelek rá. Szerencsére velem jöhet a csoportfoglalkozásokra, amikor bent vagyunk, akkor nyugodtan elfekszik, de persze amikor kimegyünk terepre fotózni, akkor nem tud velem jönni, így Sandy ilyenkor nagyon ügyesen lefoglalja magát a szobában, szóval ebből a szempontból nem érzem azt, hogy korlátozna. Néha persze van olyan, hogy ki kell vinnem, sétálnom kell vele egy kicsit, miközben a többiek elvannak és szórakoznak. Ezt a részét kicsit sajnálom, de amikor én elhoztam őt ide, akkor tudtam, hogy ez ezzel fog járni, hiszen ez az én felelősségem / kötelességem.

A táborban nem Sandy az egyetlen kutyus, hiszen itt van velünk Zola is. Hogyan jönnek ki egymással?

Hála az égnek jól kijönnek egymással; azt nem tudom, hogy legjobb barátok-e, vagy lesznek-e a későbbiekben, de szerencsére nem volt ebből semmilyen baj. Sandy egyébként egy kicsit antiszociálisabb, félősebb kutyus, mint emberekkel és kutyákkal is. Zolának egyébként meglepően örült, mindig odamegy hozzá, csóválja a farkát, érdeklődik, ami egy elég meglepő reakció tőle.

Ugyebár te a fotós csoportban dolgozol ezekben a napokban. Esetleg tud neked segíteni a munkában?

Sandy-t nagyon nehéz lefotózni, mert egyrészt nagyon mozgékony, és sose áll meg egy pillanatra sem. Ha pedig egyszer megáll, mire elővenném a telefonom, hogy lefényképezzem, addigra már el is mozdult. Másrészt, ami nehézséget okoz, az a színe. Mivel fekete ezért nagyon erős fények kellenek, hogy látszódjanak a részletek a fényképen.

Millei Anikó

Fotók: Ujvári Bence

Share this Post