„A DUE csapatában jó kezekben vagyok” – interjú a legjobb új táborozóval, Vákics Konráddal

Sportol, iskolaújságot irányít, cikkeket ír, műsort vezet, színészkedik, diákönkormányzatot reformál, gólyatábort szervez. Ő Vákics Konrád, aki 2024 július hatodika előtt még azt gondolta, hogy túlzó reklámszöveg az év legjobb kilenc napjának nevezni a DUE-tábort. Aztán eljött Balatonkenesére… „A legjobb új táborozó” szakmai díjának kitüntetettjével Herczeg Zsolt beszélgetett.

– A Facebook-borítófotód miatt kérdezem: jégkorongozol?

Vákics Konrád: Jégkorongoztam!

– Durva sport, de nagyon szép és menő. Hogyan jött az életebe, és milyen poszton játszottál?

V. K.: Óvodás koromban találkoztam ezzel a sporttággal. Elmentünk a Megyeri úti jégcsarnokba a csoporttal, és Keszthelyi Miki bácsi meghívott életem első jégkorong edzésére. Onnantól kezdve örök szerelem. Ahogyan telt az idő, az összes posztot kipróbáltam, és ahol megtaláltam önmagam, az a center volt. Imádtam az edzéseket, és azoknál csak a meccseket vártam jobban. Számtalan aranyérem, megannyi elismerés, egyre több edzés, illetve mérkőzés következett. Kialakult egy biztos csapat; az óvodás fiúkból komoly, leigazolt sportolók lettek. Jött a középiskola, és vele a felismerés, hogy én sem tudok több részre szakadni… Iskolaújságot alapítottam, megreformáltam a diákönkormányzatot, közgazdaságot tanultam… választanom kellett. Úgy döntöttem, hogy minden energiámat a tanulásra és a sulival járó feladataimra fordítom.

– Hol tanulsz most és mik a terveid?

V. K.: A Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban tanulok gazdálkodás és menedzsment ágazaton. Számomra ez egy nagy feladat, hiszen a matekkal és az idegen nyelvekkel általános iskolában nem voltam kibékülve, ezek pedig itt „alapkövek”. A médiában szeretnék elhelyezkedni. Imádok emberekkel beszélgetni; meghallgatni, hogy más mit gondol az amúgy számomra teljesen egyértelműnek tűnő dolgokról. Az biztos, hogy a DUE csapatában jó kezekben vagyok. A táborban megtaláltam azt, ami érdekel.

– Azt tudom, hogy a DUE-táborba egy pályázati győzelmednek köszönhetően jöhettél el. Mivel nyertél?

V. K.: Ahogyan említettem, indítottam egy online iskolai újságot, aminek én vagyok a főszerkesztője. Ugyanakkor imádok interjúkat készíteni, cikkeket írni, így az én tollamból származó anyagok is rendszeresen bekerülnek a lapba. Egyik nap jött egy e-mail, hogy benevezhetünk az újságunkkal az akkor a számomra még ismeretlen DUE-s versenyre. Rögtön összeültünk a szerkesztőséggel és a patronáló tanárommal. Négy kategóriában pályáztunk, és végül az interjúim hozták meg az elismerést, hiszen „Az év diákújságírója” kategóriában dicséretet kaptam. Ez hatalmas élmény volt akkor is, és most is.

– Emlékszem, a táborban elmondtad, hogy előzetesen puszta reklámszövegnek tartottad a szlogenünket – „az év legjobb kilenc napja” -, de a tábor végén már nem érezted túlzásnak. Milyen emlékek ragadtak meg benned Balatonkeneséről?

V. K.: Valóban meg voltam róla győződve, hogy puszta reklámszöveg, hiszen annyi minden történik az évben, ez meg csak egy nyári tábor – gondoltam –, viszont amint elkezdődött a tábor, megkaptam a karszalagomat, és elfoglaltam a szobámat, jött a felismerés. Már az első pillanatban sikerült barátot szereznem, de nem egyet, hanem egy szobányit! Sokat voltam együtt velük mind szakmailag, mind emberileg. A printes csoport két vezetője, Domi és Julcsi (Velek Domonkos és Bodor Júlia – a szerk.) szárnyai alatt fejlődtem. Jött a Portya, amelyen ismét olyan embereket ismertem meg, akiket, ha nincs a DUE-tábor, talán sose látok. Később velük fotóztam a címlapsztorihoz. Amire pedig még ennyire sem számítottam: a Balaton partján, a naplementében megkértem a kezét egy akkor még ismeretlen lány kezét. Az szívbe markoló élmény volt! Persze, ezt csak a Portya egyik feladatához találtuk ki. Remélem, olvassa most ezt, mert a gyűrűt pár órára rá elhagyta… És itt még csak az első napot – ismétlem, az első napot! – részleteztem.

– Bizony, „a színfalak mögött” is rengeteg minden történik egy DUE-táborban: kreatív, aranyos, vicces, vagány dolgok. Ezekről nehéz hivatalos tudósítást írni. Neked van még ilyen tábori történeted?

V. K.: Nem is egy. Nagy szerencsém volt, mert a táborban ünnepeltem a 17. születésnapomat. Féltem, mert két lehetőség volt. Az első, hogy senkit sem érdekel, és egy sarokban ünneplem a magam társaságában. A másik, ami sokkal vidámabb, az lett a nyerő. Mentem ki a szobámból éjfél után pár perccel, és belefutottam pár újdonsült barátomba, Miron Anasztáziába, Fodor Viktóriába, Váradi Kristófba és Szilágyi Patrikba. Kezükben egy kalácstorta, rajta egy gyertyával, és már szól a „Boldog születésnapot!”, meglepetésemre románul, hiszen az idei évben határon túli magyarokkal is bővült tábor. Ez olyan jólesett…! Nem gondoltam, hogy így fogom ünnepelni a szülinapom. Ez azóta is egy nagyon erős emlékem a táborból. Másnap, reggeli közben a csoportom tagjai is felköszöntöttek; ezúttal már magyarul hallottam a „Boldog születésnapot”! De ha már médiatábor: amint lezárultak az alapképzések, megjelent a printes csoport lapja, a Kenesei RiPort. Nagy sikert aratott, mégis úgy éreztem, hogy valami még hiányzik. Összehívtam egy titkos csoportfoglalkozást, amelyen a vezetőink, Domi és Julcsi nem voltak jelen, hiszen nekik szerettem volna egy újságot csinálni, amiben megköszönünk mindent, ami adtak nekünk: a rengeteg szakmai segítséget és a temérdek türelmüket. Kezdetét vette egy titkos akció. A csapat éjjel-nappal folyamatosan dolgozott. Én korrektúráztam, egyeztettem mindenkivel, aki elengedhetetlen az újság létrejöttéhez. Márton Luca rengeteget segített a tördelésben, de sajnos el kellett mennie a táborból, így Binyu (Balázs István – a szerk.) vette át a szerepét. Rengeteget dolgozott vele, de meglett az eredménye. A végén Zala Orsi egy utolsó korrektúrával segített nekünk eljutni a célunkig. Amikor Domi és Julcsi megkapta az újságot, ami csak nekik szólt, szem nem maradt szárazon. Minden fáradságot megért, amikor a csapat együtt örült – igazából csak simán egymásnak.

– „A legjobb új táborozó” elnevezésű szakmai díjat kaptad meg a táborvezetőségtől. Szerinted mivel érdemelted ki?

V. K.: Azt, hogy mivel érdemeltem ki, csak a környezetem és a táborvezetőség döntheti el. Én magamat adtam, és próbáltam minél több területen jól teljesíteni. Keményen dolgoztam a táborban, és sok embert ismertem meg. Hálás vagyok, hogy nekem ítélték ezt a szakmai díjat.

– Kikkel barátkoztál össze a legjobban a DUE-táborban?

V. K.: Ez fogós kérdés, mert a táborban szerintem mindenkivel beszélgettem. Voltak, akikkel többet; voltak, akikkel kevesebbet, és voltak olyanok is, akikkel minden percben. Ez utóbbiba sorolnám a printes csoport tagjait és a szobatársaimat.

– Szerinted más a DUE-tábor, mint a többi? Ha igen, miben?

V. K.: Visszakanyarodom az első kérdések egyikéhez. Ha ezt a tábor előtt kérdezik tőlem, egyértelműen azt válaszoltam volna, hogy nem. Most viszont, átélve, átérezve azt, hogy a DUE-táborból – ahogyan a dal is tartja – életérzés lett, biztosan állíthatom, hogy igen: ez több, mint egy nyári tábor. Ez egy közösség, ahol mindenki egymást segítve, csapatban dolgozhat egy közös cél eléréséért.

– A keresztneved német eredetije azt jelenti, hogy „merész tanács”, szóval ilyet kérek most: te min változtatnál, javítanál a DUE-táborban?

V. K.: Semmi sem tökéletes, mindig van mit fejleszteni, mindig van min csiszolgatni, ugyanakkor én sem tudnék semmit mondani. Nagyon szeretnék valamibe belekötni, ez esetben viszont nem tudok!

– Jövőre is eljössz?

V. K.: Kihagynám az évem legjobb kilenc napját?!

– Mitől félsz a legjobban a világon?

V. K.: Az egyedülléttől, hosszú távon. Egyedül lenni, úgy, hogy évekig nem találkozom emberekkel; nincs cél, csak a végtelen semmittevés. Sokaknak rögtön szembetűnik, hogy extrovertált ember vagyok. Így hát adja magát ez a félelem.

– Mivel foglalkozol szabadidődben?

V. K.: A mai napig szerves része életemnek a korcsolyázás. Szeretek és rendszeresen szoktam is műsorvezetőként szerepelni különböző sulis eseményeken. Be kell vallanom, hogy sokkal több időt töltök iskolámban, mint kéne. Folyamatos szervezek valamit. Ezen a nyáron a legnagyobb projektem az iskolám gólyatáborának megszervezése. Rengeteg munka, de látni, hogy a gólyák élvezik, és sok pozitív emléket gyűjtenek, minden ezzel töltött időt megér. Színészkedem is, ezt a fotós csoport mustráján megtapasztalhatta mindenki, aki ott volt a közvetlen környezetemben. Sokat vagyok a barátokkal, rendszeresen biliárdozunk, járok moziba, és óriási LEGO-gyűjteménnyel büszkélkedhetek. Kiskorom óta nagy megszállottja vagyok.

– Villámkérdések a végére: – Rádió vagy tévé?

V. K.: Tévé.

– PC vagy laptop?

V. K.: Laptop.

– Természetes vagy mesterséges intelligencia?

V. K.: A természetes intelligencia pótolhatatlan.

– Kávé vagy tea?

V. K.: Csakis a kakaó.

– Internet vagy vezetékes víz – melyikről mondanál le nehezebben?

V. K.: Internet.

– Mi volt a legfeleslegesebb dolog, amit az iskolában meg kellett tanulnod?

V. K.: A fiatalabb énem rengeteg tantárgyat és témát mondana, a fiatalabb tesóm pedig egyenesen az összes iskolával kapcsolatos dolgot ide sorolná. Én most mégis azt gondolom, hogy… na jó, nem leszek álszent. Szerintem a mai világban nagyon fontos, hogy legyen egy általános intelligenciája az embernek. Az érettségit sem rakhatja le akárki, így olyan dolgokat is muszáj megtanulni, amiket az életben talán sosem veszel majd elő.