Kovács Bence

  Először általánosban kerültem mikrofon mögé a helyi sulirádióban, de már akkor tudtam, hogy később is ezzel szeretnék foglalkozni. A rádiós szenvedélyem mellé később csatlakozott az újságírás, hiszen gimiben mindkettőre volt lehetőségem az iskolaújságunknak és – rádiónknak köszönhetően. Ottani főszerkesztői munkám alatt elnyertük a Szeged legjobb iskolarádiója címet, amelynek köszönhetően 2022-ben gyakornokként a Rádió 88-hoz kerültem – jelenleg is itt dolgozom riporterként, az egyetem mellett. 2019 óta vagyok a DUE tagja, és

Read More

Lakatos Gergő

Lakatos Gergő vagyok, de a legtöbb ember csak „Dzsí”-nek vagy Gerinek hív. Idén TI lesztek a 3. fotós csoportom. Biológia- kémia tagozatra jártam a Debreceni Tóth Árpád Gimnáziumba, majd egy vegyész-technikusi képzést végeztem a Debreceni DSZC Vegyipari Technikumában. Tanulmányaimat a veszprémi Pannon Egyetem Vegyészmérnöki karán tervezem folytatni. A fotózás nálam több mint egy hobbi, ez egyfajta kikapcsolódás, valamint önkifejezés, ilyenkor érzem, hogy igazán önmagam vagyok. Szeretném elérni, hogy mások is ezt érezhessék,

Read More

Panulin Bogi

2018-ban indult az utam a DUE-hoz egy szatmári kisvárosból, Fehérgyarmatról, amikor középiskolásként részt vehettem egy pályázatban. Az első táborozásom is ebben az évben volt, és teljesen magával ragadott a hangulata. Természetesen az újságíró csoportra esett a választásom, és milyen jó, hogy e mellett döntöttem! Azóta elválaszthatatlanok lettünk, én és az írás, ezt pedig a DUE-nak köszönhetem. Most a Budapesti Corvinus Egyetem International Business szakának harmadéves hallgatója vagyok, ami nem igazán kötődik a

Read More

Bihari Betti

A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán tanultam jogot, de már kisgyerekként tudtam, hogy újságíró szeretnék lenni. Gimnazista korom óta foglalkozom újságírással, ennek lassan 10 éve, de komolyabban csak az egyetem alatt kezdtem el írni. Korábban a Miskolci Egyetem jogi karának hivatalos hallgatói lapjánál voltam szerkesztő, majd főszerkesztőként folytattam a munkát. 2018-ban csatlakoztam a DUE Tallózó magazinjához, ahol a Klímavédő és Ökosodás rovat vezetője vagyok, illetve DUE.hu online felületére is gyártok tartalmakat, valamint

Read More

Velek Domonkos

Velek Domonkos vagyok, a print újságíró csoport másik vezetője. Az idei nekem is a hetedik táborom lesz a DUE-val, második mint csoportvezető. 12 éves korom óta, 2016-tól írok a DUE Tallózóba, egy évig a tudományos rovat vezetője is voltam, mielőtt 2021 augusztusában kineveztek főszerkesztőnek. Elsőéves vagyok az ELTE szabad bölcsész szakán. A DUE mellett egy alternatív zenei együttesben, a kisbetűs ünnepnapokban játszok, ahol énekes és billentyűs vagyok. Szeretek koncertekre és társaságba járni,

Read More

Bodor Julcsi

Bodor Julcsinak hívnak, ez lesz a hetedik táborom. 2017/2018 környékén lettem a DUE Tallózó újságírója, 2021 nyara óta a DUE Tallózónál a sport rovatot irányítom. A DUE-ban aktív önkéntes vagyok, segítek az Instagram és a TikTok oldal szerkesztésében, de a DUE által szervezett programokon is mindig ott vagyok. Másodéves hallgató vagyok a Károli Gáspár Református Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán, mellette pedig egy banknál kommunikációs és pr gyakornokként dolgozok. Kicsit nehéz az

Read More

Barna Vivi

Barna Vivi vagyok, tavaly szereztem első diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média karán. (Igen, öreg vagyok.) Amióta eszemet tudom minden egyes lépésemet vizuálisan is elképzelem. Imádok videózni, kisfilmeket forgatni, vágni, de a legjobban azt szeretem amikor ez összehozza az embereket. Emiatt is szuper kis platformnak tartom a TikTok-ot, és az Instagram-ot is. Szerencsémre már pár cég TikTok oldalát is vezettem, így (remélhetőleg) hasznos tanácsokkal tudlak majd ellátni Benneteket!:)) Dolgoztam már

Read More

Vincze-Hajnal Blanka

Vincze-Hajnal Blanka vagyok, 19 éves, a DUE Social Media Teamjének egyik tagja, én felelek az instagram és részint a Tiktok kezeléséért. 2019 óta vagyok due tag, ebben az évben volt az első táborom is. Azóta folyamatosan része vagyok az egyesület életének. Ez lesz az első csoportvezetésem, az instamester és tiktoker csoport egyik vezetője leszek, az instagram oldalát erősítve, már nagyon várom a közös munkát. Nyáron találkozunk a táborban!