Bihari Betti

A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán tanultam jogot, de már kisgyerekként tudtam, hogy újságíró szeretnék lenni.

Gimnazista korom óta foglalkozom újságírással, ennek lassan 10 éve, de komolyabban csak az egyetem alatt kezdtem el írni. Korábban a Miskolci Egyetem jogi karának hivatalos hallgatói lapjánál voltam szerkesztő, majd főszerkesztőként folytattam a munkát. 2018-ban csatlakoztam a DUE Tallózó magazinjához, ahol a Klímavédő és Ökosodás rovat vezetője vagyok, illetve DUE.hu online felületére is gyártok tartalmakat, valamint 2020 márciusától az F21.hu- a fiatalság százada online magazin csapatát erősítem.

A DUE áttörést hozott számomra az újságírásban, megerősített abban, hogy ez az én utam. A táborokban nem csak tudásban és tapasztalatban, de élményekben is gazdagodtam, és egy remek közösség tagja lettem. 2021-ben voltam először csoportvezető, akkor a Print újságíró csapatát koordináltam, 2022-ben pedig az Online Print-et vezettem Panulin Bogival, akivel mind a Tallózónál, mind pedig az F21-nél dolgozok együtt évek óta. Így biztos vagyok abban, ha minket választotok egy szuper csapat tagjai lesztek.

Share this Post