Szemezgetés – a három (plusz egy) legkülönlegesebb tábori rádióműsor

Megírtuk már, hogy a 2024-es DUE-médiatábor rádiós csoportja éjt nappallá téve dolgozott a műsorokon, bőven túlteljesítve a vezetőség elvárásait – méltatásunk ide kattintva olvasható. Most, a Szemezgetés című rovatban bemutatunk három alkotást (és egy ráadást) a július 6-14. között Balatonkenesén készült hanganyagok közül.

REGGELI ÉBRESZTŐ MŰSOR

A Reggeli Ébresztő Műsor, vagyis a RÉM 1982 óta a DUE-tábor elmaradhatatlan programja. Reggel fél nyolctól, a hagyományos ébresztőszignál után kilenc óráig a csoport tagjai klasszikus, élő kereskedelmi rádiós műsort készítenek, amelyet a táborlakók a mindenfelé kihelyezett hangszórók segítségével követnek figyelemmel. A csoportvezetők, Bodonyi Dániel és Hanti Márton, valamint az Interstellar műszaki csapat technikusai segítenek a szerkesztőknek, akik önállóan dolgoznak: kiválasztják a zenéket, megírják a felkonferálásokat, kitalálják a témákat, leosztják a műsorvezetői szerepeket és gondoskodnak a hírekről is. A táborban minden reggel van RÉM; mi most egyet emelünk ki:

DÉLI KRÓNIKA

A Déli Krónika mély víz a táborlakóknak, hiszen nemhogy a rádiós hírműsorok készítésében, de még a hallgatásukban sincs túl nagy gyakorlatuk. Ennek ellenére nem könnyített pályán indulnak el: a 15 perces tábori krónika igazi, élő hírműsor. A csoportvezetők és a szakmai vezetők segítségével a táborlakók találják ki témákat, veszik fel, vágják meg az interjúkat és a tudósításokat, állítják össze a forgatókönyvet, majd beülnek a stúdióba és levezetik a műsort, amely a tábor életének aktualitásairól számol be a tényújságírás formai és tartalmi szabályainak betartásával.

SZÍVKÜLDI

A Szívküldi egy üzenetküldő műsor, amely szorgalmi feladatként készült el a DUE 2024-es médiatáborában, Balatonkenesén. A zenés műsorban a táborlakók küldhettek egymásnak búcsúüzeneteket. A tábor sikerét jól bemutató, érzelmekben gazdag, megható produkció kerekedett belőle.

ÉS A RÁADÁS: ÁTALUDTAM

Kuti Sándor és Kovács Bence Játék-Hang címmel tartott mesterképzést – erről ebben a cikkben találtok részleteket -, amelynek tagjai hangjátékkal lepték meg a tábort.

A DUE-médiatáborokban 1982 óta készült cikkek, műsorok és fotók megtalálhatóak ide kattintva a DUE Digitális Értékőrző Archívumában.

Share this Post