„A kreativitás a vágy megélése, hogy megmutathassuk azt az egyedi lelkivilágot, ami bennünk él” – Cseh Virág Tünde szerint jót tenni jó

Egy erdélyi faluból, a Rákóczi Szövetség segítségével érkezett a DUE 2024-es balatonkenesei médiatáborába, ahol elnyerte „A legjobb vizuális képalkotó” elnevezésű szakmai díjat. Gyönyörűen rajzol, nemzedékének kézilabdás gólkirálya volt, az iskolai diáktanácsban a médiaügyeket kezeli, boldog párkapcsolatban él, és egyetemre készül, mert grafikus szeretne lenni. Cseh Virág Tünde Herczeg Zsolt kérdéseire válaszolt portálunk portérinterjú-sorozatának legújabb vendégeként.

– Meglepődtél, hogy interjút kértem tőled?

Cseh Virág Tünde: Enyhén szólva meg. Nem éreztem úgy a tábor után, hogy olyan mély nyomot hagytam volna az emberekben, hogy utólag felkérjenek egy interjúra. Mindenesetre örültem a lehetőségnek, hogy habár a táborban nem tudtam valami jól ismerkedni, most mégis megismertethetem magamat egy interjún keresztül.

– Azért valamit csak jól csinálhattál, mert „A legjobb vizuális képalkotó” szakmai díját kaptad meg a táborvezetőségtől az illusztrációidért. Mikor, hogyan derült ki, hogy tehetséged van a rajzoláshoz?

Cs. V. T.: Amikor még kicsi voltam, mindig csodáltam, hogy a nővérem milyen szépen tud rajzolni, így az évek során egyfajta célként formálódott meg bennem, hogy én is olyan jól akarok rajzolni, mint ő. Később, az iskolában a rajzórákon tűntem ki a többiek közül, úgyhogy lassan elértem oda, hogy az az álmom, hogy a hivatásom a rajzolást is magába foglalja.

– Én úgy látom, hogy óvodás korban szinte minden gyerek valóságos rajzzseni. Aztán valami elromlik, talán az iskolában, és a többségnek hirtelen a pálcikaember is kihívást jelent. Szerinted a rajzolás tehetség dolga, és arra rakódik rá a tanulás, a gyakorlás?

Cs. V. T.: Szerintem alapszinten bárki meg tud tanulni rajzolni, aki hajlandó időt szánni rá. Persze, sokat segít, ha van tehetséged hozzá, és szinte csak érzésből viszed a lapra a vonalakat, viszont ez ugyanúgy megtanulható, mint egy képlet vagy egy vers. A legtöbb rajz alapja egy egyszerű algoritmus, aminek később te adsz karaktert, és beleviszed a személyiséged. Úgyhogy ha valaki csak egy pálcikaembert képes rajzolni, az nem azt jelenti, hogy nem tud rajzolni, csak egyszerűen nem érdekli annyira a dolog, hogy rászánja a fáradságot az alapok megtanulására.

– Neked kik voltak a mestereid, és most kiktől tanulsz?

Cs. V. T.: Nem mondhatnám, hogy valaha lettek volna mestereim. A legtöbb dolgot autodidakta módon tanultam meg a hobbijaimmal kapcsolatban. Ez eredhet onnan is, hogy nagyjából csak olyan hobbijaim vannak, amelyeket más nem űz a családból. Bár éppen a rajz a kivétel, hiszen anyukám és nővérem is szeret rajzolni, de valahogy sose kértem tanácsot tőlük, inkább rákerestem a neten. Mostanra annyiban változott a helyzet, hogy lett a barátom, akivel a rajzolás hozott össze, és mivel neki nagyobb tapasztalata van ilyen téren, hozzá bármikor tudok fordulni, ha tanácsra vagy véleményre van szükségem.

– Hol élsz és hol tartasz most az életedben?

Cs. V. T.: A szüleimmel élek a szülőfalumban, Kőszegremetén. Ez egy egész picike kis falu Erdélyben, a magyar határtól körülbelül egy órányira. Habár ebben a kis falucskában nőttem fel, mégis minden lehetőségem megvolt arra, hogy fejlődjek, és azzá váljak, aki ma vagyok. Amikor iskolás lettem, kézilabda edzésekre kezdtem járni. Nagyon hamar megmutatkozott a tehetségem ebben. Nyolc évig aktívan űztem a sportot, gyakorlatilag ebben nevelkedtem fel, ami meg is látszott az eredményeimen, hiszen többek között negyedik helyen végeztünk a csapatommal a romániai országos olimpián, és gólkirály címet kaptam. Közben együttműködtünk a Ferencváros kézilabda csapatának utánpótlás-programjával, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a kilencedik osztályt egy magyarországi csapathoz szerződve, az ottani sport líceumban kezdjem el. Egy térdsérülés azonban véget vetett ennek. Akkor se bántam, hogy jött ez a sérülés, és azóta se bánom, hiszen sokáig nagy stresszforrások voltak a meccsek a számomra, mivel legtöbbször rám hárult a teher, hogy győzelemre vigyem a csapatot. Minekután nem volt szóban, hogy Magyarországon járjak tovább iskolába, a közeli város egyik legjobb főgimnáziumába jelentkeztem, és ma is oda járok természettudományok-intenzív angol szakon. A diáktanács médiás elnökségi tagja vagyok, én szerkesztem a rendezvények plakátját, a matricákat és a hasonló dolgokat, illetve fotózom és posztolom az eseményeket a diáktanács Instagram oldalán. A suli kézilabda csapatában is benne vagyok mintegy hobbiként, hiszen egy évben csak kétszer-háromszor játszunk meccset, ami egyébként mindig nosztalgiával tölt el. Habár sokszor nehéz feladat helytállni ennyi pozícióban, mégis unalmasabb lenne az életem nélkülük. Ugyanakkor a diáktanácsban lévő posztom rávezetett arra, hogy hasonló munkát akarok majd a jövőben is végezni. A következő állomás a terveim szerint egy grafikai egyetem lesz, amire idén elkezdem a felkészülést.

– A DUE-táborba hogyan jutottál el?

Cs. V. T.: Mivel benne vagyok a diáktanácsban, az igazgatónő is jobban ismer, és ő keresett meg a kérdéssel, hogy nem szeretnék-e a Rákóczi Szövetségen keresztül eljutni egy ilyen táborba. Utánanéztem a részleteknek a táborral kapcsolatban, és ahogy olvastam, egyre jobban megtetszett, ezért elfogadtam az ajánlatot.

– „Nagyon kreatív gondolkodása van, ha kapott egy feladatot, azonnal volt valami ötlete.” – írta rólad az egyik csoportvezetőd, Vincze-Hajnal Blanka. A szorgalmat értem – értékelem is -, de szerinted a kreativitás, az micsoda? Rengetegszer dobálózunk ezzel a szóval, de például a te kreativitásodnak, az ötletgazdagságodnak mi az üzemanyaga szerinted?

Cs. V. T.: A kreativitás magában foglal egy nagy adag bátorságot ahhoz, hogy merjünk újat alkotni és azt felvállalni, tehát a kreativitás a vágy megélése, hogy megmutathassuk azt az egyedi lelkivilágot, ami bennünk él. Ezért is lehet az, hogy egy ember ennyire sokféleképpen tudja kibontakoztatni a kikívánkozó egyéniségét.

– A Facebook-oldaladra kitett számos nyilvános fotó miatt merem megkérdezni: biztos, boldog párkapcsolatban élsz, ugye? Tudhatunk meg erről egy keveset. ami ránk is tartozik?

Cs. V. T.: Ahogyan említettem is, igen, van barátom. Online ismerkedtünk meg, miután reagált egy frissen posztolt rajzomra. Mivel ő is sokat rajzol, máris megvolt az első közös pont. Azóta – két és fél éve – sok mindenen mentünk keresztül, és terveink szerint ezentúl is mindenen együtt küzdjük át magunkat.

– Mi az erős párkapcsolat titka?

Cs. V. T.: Elsősorban a bizalmat és az őszinteséget említeném. Szerintem ez a kettő elengedhetetlen egy erős kapcsolathoz, legyen szó bármilyen kapcsolatról. Fontos, hogy bármiről tudjunk beszélni a párunkkal, mert egy kezdetben apró kis titok olyan ékké tudja kinőni magát, ami szétválaszthatja egymástól a két embert. Szerintem egy erős párkapcsolat erős barátsággal indul, és most nem a friend zone-ra értem, hanem arra, hogy egy élettársnak nem lehet csak egy funkciója. Mindkét embernek egyszerre kell alkalmazkodnia a másikhoz és a környezethez is. Ugye, jóban, rosszban…

– Ugyanez a jó barátság titka is?

Cs. V. T.: Szerintem minden jó kapcsolatot ugyanúgy lehet fenntartani, mindegy, mi a funkciója. Bármilyen kapcsolatról legyen szó, a lényegük ugyanaz, hogy az ember ne maradjon egyedül, és mivel egy a lényegük, ugyanazok a sablonok bevethetők a helyzet és a kapcsolat milyenségétől függően. Például ha meghallgatod a másikat, az ugyanúgy pozitív hatással lesz egy párkapcsolatban, mint egy barátiban, vagy mint egy szülő-gyerek kapcsolatban.

– Amikor rossz napjaid vannak, azt mi okozza, és hogyan jössz ki belőle?

Cs. V. T.: Akkor van rossz napom, ha valami nem úgy történt, ahogy azt elterveztem, esetleg valaki keresztbe tett a terveimnek. Ezeket legtöbbször könnyen meg tudom oldani úgy, hogy kompromisszumokat keresek, de egy napom végleg el lehet rontva, ha az adott személy nem nyitott arra, hogy megvitassuk a témát.

– Jót tenni jó, vagy ez csak egy üres mondás?

Cs. V. T.: Semmiképp sem üres mondás. Azzal, hogy jót cselekszel, magadnak is jót teszel, mivel a legtöbb ember a születésétől kívánja az emberi fogalom szerint „jó” dolgokat. Ugyanakkor ott van a vallási vonatkozás is, amely szerint ha Isten szemében jót cselekszel, te is majd jutalomban, azaz jó dolgokban részesülsz. Egyszóval nem tekintem üresnek ezt a mondást, mivel vannak azt megalapozó állítások. Az más kérdés, hogy a gyakorlatban hányszor kapja vissza egy ember, ha jót cselekszik a másikkal. De ha másra nem is, egy próbálkozásnak jó arra, hogy az embereket jóságra sarkallja.

Portréinterjú-sorozatunk korábbi beszélgetéseit megtalálod itt, a nevekre kattintva:

– Bodor Júliával
– Velek Domonkossal
– Kiss Benedekkel
– Takács Leóval
– Tótfalusi Fannival
– Vákics Konráddal
– Torma Viktóriával
– Hacsek Anikóval
– Pas Marcellel
– Babcsány Andrással