A DUE-médiatábor megéri az árát
A Táborfigyelő ezer ember megkérdezésével készített felmérése szerint a szülők második legfontosabb szempontja a táborválasztásnál – a biztonság után – az ár-érték arány, vagyis a tábor díja és a nyújtott szolgáltatások összhangja. Ebben a cikkünkben leírjuk, hogy a DUE-médiatábor miért éri meg az árát.
A 2025-ös Kommunikációs és Média Szaktábort július 5-13. között rendezzük meg Balatonkenesén, a Kenese Port Hotelben. A tábor teljes, kedvezmények nélküli díja 168 ezer forint. Ez tartalmazza a szállás, a napi háromszori étkezés, a szakmai és szabadidős programok, valamint a DUE által biztosított médiaeszközök használatának költségét – tehát az utazás árán kívül mindent, ami az év legjobb kilenc napjához kell. Most ebből csupán egy 38 ezer forintos foglalót kell befizetni. A fennmaradó összeget 2025. május 31-ig kell elutalni.
Megéri az árát a DUE-tábor? Egyértelműen igen.
Elsősorban azért, mert – legyünk őszinték – a legtöbben nem a teljes árat fizetik ki, hanem jóval olcsóbban jutnak hozzá ehhez az akár egész életüket meghatározó élményhez és közösséghez. Sokan vesznek részt a DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán – 2025. március 15-ig fogadjuk a pályamunkákat! –, amelynek nyertesei akár 90 százalékos kedvezményt is kaphatnak a tábor árából. Másodsorban bőven akadnak, akik igénybe veszik a különböző akciónkat – most például a tábor árából egy testvér vagy barát jelentkezése esetén minden jelentkezőnek 10 százalékot biztosítunk –, vagy az olyan támogatóink, együttműködő partnereink segítségét, mint a Rákóczi Szövetség és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum.
Fontos hangsúlyoznunk, hogy a tábor befizetett díját teljes egészében a helyszín, az étkezés, a felszerelés és a programok finanszírozására fordítjuk. 1982 óta több százan dolgoztak egy-egy táborunk megszervezésén és lebonyolításán, és soha senki sem pénzért. A DUE kiemelten közhasznú egyesület, a DUE-médiatábor nonprofit rendezvény, mi pedig önkéntesek vagyunk. Mindannyiunknak van egy biztos egzisztenciája, tehát nem a táboroztatásból akarunk megélni.
Hogy ingyen csináljuk-e? Dehogy. Számunkra ez hatalmas élmény, egy baráti társaság évről évre megismétlődő közös próbatétele és sikere, amelynek során legalább annyit kapunk egymástól és a táborozóktól, mint ők tőlünk. Mi is táborozók voltunk hajdan, és bármekkora fizetségnél jobban motivál bennünket az, hogy nagyon szeretünk tábort szervezni és táborozni. Ez az oka annak, hogy a táborvezetőség tagjai 20 évestől 60 évesig örömmel bocsájtják a tábor rendelkezésére az idejüket, a szaktudásukat és a felszerelésüket.

A DUE 2024-es balatonkenesei médiatáborának vezetősége.
A helyszín és az étkezés viszont pénzbe kerül, mert mindkettőből igyekszünk olyan minőségűt kínálni, amely minden reális igénynek megfelel. A Kenese Port Hotel gyönyörű helyen, közvetlenül a Balaton partján van – hiszen ez egyben egy vitorláskikötő is –, kettő-négy ágyas szobákkal, amelyeknek saját fürdőszobájuk és vécéjük van. A napi háromszori étkezést is helyben oldjuk meg.
Szintén pénzbe kerül – bár sok támogatónknak köszönhetően messze nem piaci áron – az, hogy a DUE-médiatábor prémium kategóriás szolgáltatásokat nyújt.
Kezdjük azzal, hogy a legtöbb tábornál sokkal nagyobb – közel harminc fős – stábbal dolgozunk, akik mindannyian gyakorló szakemberek a kommunikáció, a média és az oktatás területén. Ennek a létszámnak nem csupán abban van szerepe, hogy a gyakorlati képzés országosan egyedülálló színvonalú legyen, hanem nagy jelentőséggel bír a biztonság megteremtésében is. A táborban rádióstúdiót, zárt láncú hangszórórendszert, lapszerkesztőséget és videóstúdiót építünk fel, a bennük zajló munkához pedig elsőrangú laptopokat, kamerákat, fényképezőgépeket, fénymásolókat, riportermagnókat, projektorokat, valamint hang- és világítástechnikát biztosítunk.
Megéri az árát a DUE-médiatábor azért is, mert kilenc nap alatt több programot kínál, mint egy oktatási intézmény fél év alatt: a rendezvénytáblát nem kevesebb, mint egy évig készítjük, ahogyan a nagy fesztiválok. A csoportok folyamatosan dolgoznak – cikkeket írnak, rádióműsort készítenek, fotóznak, filmet forgatnak –, de minden napra jutnak kisebb-nagy előadások, műsorértékelések, tematikus beszélgetések, egyedi fejlesztésű vetélkedők, bulik, strandolások, sőt sztárvendéget is szoktunk fogadni. Egy DUE-táborban senki sem unatkozik, senki sem a telefonját nyomkodja, és mindenki megtalálja a kedvére való tevékenységet. Ezért hívjuk szuperintenzív valóságszimulációnak. Olyan ismereteket adunk át, amelyek az élet minden területén hasznosak lesznek a tanulástól a párkapcsolaton át a munkáig.
Legfőképpen pedig azért éri meg az árát a DUE-tábor, mert ez nem csak egy tábor. Sokkal több annál. A DUE egy informálisan 44, formálisan 35 éve létező, egész évben aktív, dinamikus és erős közösség, amelyben életre szóló baráti és szakmai kapcsolatokat lehet kötni, ezek minden emberi és munkaerőpiaci előnyével.
Mindezt rövidebben, tíz pontban:
1. Magyarország legtapasztaltabb táborszervezői vagyunk.
2. Nálunk igazi médiaszakemberek tanítanak.
3. Nálunk a gyermeke kipróbálhatja magát a gyakorlatban.
4. Nálunk a gyermeke azt csinálhatja, amihez tényleg kedve van.
5. Felnőtt kollégaként fogjuk kezelni a gyermekét, de minden percben vigyázunk rá.
6. Olyannak fogadjuk el a gyermekét, amilyen, de kihozzuk belőle a maximumot.
7. Általunk a gyermeke bekerülhet a médiába, de ha nem akar, akkor is értékes kapcsolatokat köthet.
8. Mi szervezünk legrégebben tábort, mégis nálunk van a legtöbb fiatal.
9. Értéket közvetítünk és életre nevelünk.
10. A Balaton partján nyaralunk és bulizunk!

A DUE 2024-es balatonkenesei Kommunikációs és Média Szaktáborának résztvevői.