„Azelőtt, hogy valaki átélt volna bármi hasonlót, ezt nehéz elhinni” – Takács Leó a táborról, az életről, és a világ három legnyomasztóbb problémájáról

Tanul, dolgozik, számítógépes programokat ír, sportol, a barátaival találkozik, utazgat, szóval olyan, mint a többi 17-18 éves, de közben mégsem, mert ő gondolkodik is. Gondolkodik a jövőjén, a körülötte lévő emberek, a társadalom problémáin. Ha lehet és kell, akkor vitázik, kritikusan, de értelmesen, méltányosan. Ő Takács Leó, aki 2024-ben már harmadik alkalommal vett részt a táborban a rádiósok csoportjában, és idén elnyerte „A legjobb hangjátékkészítő” szakmai díjat. Herczeg Zsolt interjúja.

– Nem bántásból kérdezem, hanem olyan 49 éves rádiósként, aki a pályáját egy hangjátékban kezdte, és ismeri a műfaj történetét: a tábor előtt egyáltalán tudtad, hogy mi az a hangjáték?

Takács Leó: Őszintén: a tavalyi tábor előtt még ismeretlen volt számomra a hangjáték fogalma. Bár volt egy elképzelésem, mit takarhat a név, de még nem volt szerencsém korábban meghallgatni egyet sem. Pontosan ezért csaptam le a lehetőségre, amikor tavaly Vakonddal (Kuti Sándor – a szerk.) filmnézés helyett hallgathattuk meg a Beszélj! című hangjátékot. Szóval amikor elsőnek megláttam, hogy Vakond és Bence (Kovács Bence – a szerk.), két, a táborvezetőségből számomra kiemelkedően érdekes ember tart majd mesterképzést egy ilyen különleges témában, rögtön éreztem, hogy nekem feltétlen erre kell jelentkeznem. A tavalyi hangjáték engem teljes mértékben elvarázsolt, és nagyon élveztem, amikor a többiekkel utána töviről hegyire kielemeztük az egészet. Úgy gondoltam, hogy ilyen hozzáértő kezek alatt nem nagyon lesz még egyszer lehetőségem ehhez hasonlót alkotni.

– Azt kaptad a képzésen, amire vártál és vágytál?

T. L.: Szerintem még annál is többet. A végére nemcsak hogy bemutatható produktumunk is készült, de lehetőségünk volt több hangjáték megismerésére is. Szerintem a saját élményemhez rengeteget hozzátett, hogy próbáltam arra törekedni, hogy minél inkább részese legyek a teljes munkafolyamatnak, és így a lehető legtöbbet kapjam a mesterképzéstől.

– Személyes vallomás: én a nálam idősebb Kuti Sanyival és a nálam fiatalabb Kovács Bencével is nagyon szeretek együtt dolgozni, mert a maguk kategóriájában egészen különleges emberek. Rád milyen hatással voltak?

T. L.: A DUE szerintem azon kevés helyek egyike, ahol a korkülönbségek teljes mértékben kiegyenlítődnek. Vakond és Bence az első perctől kezdve mindenkivel szemben nagyon közvetlen és segítőkész volt és ez egy elengedhetetlen dolog egy ilyen zseniális tábor létrejötténél. Bárki állt elő bármilyen ötlettel a hangjátékunkat illetően, ők elmondták az őszinte véleményüket róla, és ha mindenkinek tetszett, akkor bekerült a végső tervbe is. A csapatmegbeszéléseket érdekes történetekkel színesítették, és ez egy olyan dolog, amit nagyon szeretek mind a kettejükben.

– Az alapképzésen melyik csoportban voltál és ott milyen élményeket gyűjtöttél?

T. L.: Mind a három táboromban a rádiós csapatot erősítettem, és itt is tervezek maradni a jövőben is. Viszont az idei évben, sajnos, a csoport nagy részével ellentétben nem töltöttem minden időmet a rádióstúdióban. Ettől függetlenül nagyon jó élményként gondolok vissza például a hajnali RÉM-ezésre vagy akár arra, amikor kimentünk táborlakókat interjúvolni egy anyagunkhoz.

– A DUE-táborról annak idején hogyan értesültél, és mi volt a döntő érv amellett, hogy eljöjj?

T. L.: Hat éve, még a fehérvári Táska Rádió kötelékében készítettünk egy anyagot az e-oktatásról az egyik nagyon jó barátommal. Ezt beneveztük a DUE pályázatára, amelyen végül harmadik helyezést értünk el. Abban az évben, sajnos, nem sikerült eljutnom a táborba, de három évvel később a volt magyartanárom, Varga Zsuzsanna benevezte az egyik iskolai műsorunkat a legjobb diákrádió kategóriában, és azzal sikerült elhoznunk az első helyet a Sajtófesztiválon. Bár nagyon vonakodtam, hogy elmenjek-e a táborba, de Zsuzsa néni és szüleim bátorítására tettem egy próbát, és ezt azóta se bántam meg.

– Szerinted mi az, amit a tábor előtt, a „toborzás” időszakában többször, jobban el kellene mondanunk a fiataloknak, hogy meggyőzzük őket a táborban való részvételről?

T. L.: Szerintem a tábor fő erényei közé tartozik, hogy mennyire befogadó mindenki, mennyire érdekesek akár a média iránt kevésbé érdeklődők számára is a programok, és hogy mennyire összekovácsolja a kilenc nap végére a társaságot a tábor. Ezek talán mind erősen ki vannak hangsúlyozva. Az esetleges probléma onnan fakad viszont, hogy azelőtt, hogy valaki átélt volna bármi hasonlót, ezt nehéz elhinni. Amikor elsőnek meghallottam a tábor egyik szlogenjét, „Az év 9 legjobb napja”, magamban gondoltam, hogy „Na, majd azt meglátjuk”, de a tábor végére már én is együtt tudtam vele érezni.

– Mesélj magadról: hol élsz, mit tanulsz?

T. L.: Székesfehérváron élek, és itt tanulok szoftverfejlesztést a Széchenyi István Műszaki Technikum ötéves szakán immár negyedik éve. Bár az első év első pár hónapját még nagyon élveztem, de mostanra már inkább bánom, hogy technikumba jöttem, és vágyakozom egy tanulmányok szempontjából nagyobb kihívást jelentő iskola felé. A kedvenc tantárgyam mindenképpen a matematika, viszont általánosan érdekel a természettudományok szinte minden ága, és előszeretettel nézek, hallgatok és olvasok ezzel kapcsolatos tartalmakat. Ha valaki ilyen témában szeretne beszélgetni velem akár az univerzumunkról, akár az ember evolúciójáról, én örömmel állok rendelkezésére.

– A családodról szabad megtudnunk valamit?

T. L.: Két húgom van, Fanni és Zsófi. Zsófiban az általam meséltek hallatán már felmerült, hogy esetleg ő is jönne jövőre a táborba.

– A szabadidődben mit csinálsz?

T. L.: A legkedvesebb hobbim a programozás, amit még egész kis koromban kezdtem el, és 16 éves korom óta már egy cégnél hasznosítom a tudásomat suli után, részmunkaidőben. Ez a hobbi – azon kívül, hogy számomra rendkívül érdekes – nagyon hasznos tud lenni a való életben. Persze, számos appot készítettem már, aminek valódi haszna nem sok volt, de olyan is akad bőven, amit a mai napig használnak a családtagjaim vagy barátaim munkához, iskolához vagy akár szórakozásra. Szoktam versenyekre is járni a témában a barátaimmal, a tanáraim biztatására. Bár elég sok szabadidőmet emészti fel a programozás, bármikor találok időt, hogy lemenjek a konditerembe, vagy arra, hogy hogy a barátaimmal találkozzak. Vevő vagyok bármilyen kültéri programra és sportra; itt beszélhetünk biciklizésről, futásról vagy akár csak egy esti sétáról. Ezeken kívül imádok még utazni is, legyen szó városnézésről vagy túrázásról. Márciusban voltam életem első szólóútján Portugáliában, ahol egy hetet töltöttem, és hatalmas élmény volt. Azóta is gyűjtöm a különböző helyszíneket, amiket meglátogatnék, és reménykedem, hogy még idén eljutok valahova közülük.

– Kérdezhetném, mint egy béna HR-es, hogy „hol látod magad öt év múlva?”, de hadd ne…  szóval mik a terveid a jövőre nézve?

T. L.: Hollandiába, a Delfti Műszaki Egyetem számítástechnikai szakára szeretnék jelentkezni, és még az egyetemi éveim alatt szeretnék elhelyezkedni egy nagy szoftverfejlesztő cégnél. Bár ez még tényleg csak a távoli jövő, de szívesen töltenék egy évet utazgatva Ázsiában és Amerikában az egyetemi éveim után. A letelepedést illetően Nyugat-Európában gondolkodom, de addig még sok dolog változhat.

– Rajongsz valakiért, valamiért? Sztárért, sportcsapatért, bármiért.

T. L.: Eddig még nem fogott meg senki vagy semmi annyira, hogy huzamosabb ideig rajongtam volna érte, de, persze, mindig vannak emberek, főként tudósok és programozók, akikre felnézek.

– Elárulok egy levéltitkot. Az egyik mesterképződ, Kuti Sanyi azt írta rólad nekem: „értelmes, gondolkodó gyerek, sok minden érdekli és véleménye is van a dolgokról”. Akkor lássuk: melyik a világunk három legnyomasztóbb problémája?

T. L.: Az első az, hogy túl sok emberből hiányzik a tudásvágy és érdeklődés. Sokan csak elfogadják amit hallanak, és nem próbálják meg alátámasztani vagy megcáfolni a tényeket. A második az empátia hiánya. A többség nem állna ki mások problémájáért, gondolván, ő nem kerülhet hasonló cipőbe. A harmadik a félelem a változástól. Rengeteg ember nem hosszú távon gondolkodik, és ezért nem mer lépni a változás irányába. Még akkor sem, ha tudja, hogy idővel megtérülne a befektetett idő és energia.

– Az egyének, a kormányok vagy a nagy cégek tudnak többet tenni a globális felmelegedés ellen?

T. L.: Szerintem egy egészséges rendszerben az átlagemberek nagy befolyással bírnak a kormányokra, amelyek pedig végső soron a legnagyobb változást tudják elérni a vállalatok megregulázásával. Viszont gyakori, hogy a nép helyett egy érdekeltségekkel rendelkező szűk réteg befolyásolja az állam döntéseit, így előzve meg a különböző, a cégeik számára negatív, a természetre pozitív hatással járó rendeletek bevezetését.

– Miért állnak sorba napokat és verekszenek emberek azért, hogy bejussanak egy boltba, ahol Black Friday akció van?

T. L.: Én nem állnék oda a boltok ajtajába, hogy kedvezményt kapjak termékekre, amikre esetleg szükségem sincs, csak hogy áttapossanak rajtam, úgyhogy erre a kérdésre én sem tudhatom a pontos választ…

– Miért kötnek egyre később tartós párkapcsolatot és gyerekvállalással járó házasságot a fiatalok?

T. L.: Szerintem a kitolódott átlagéletkor miatt sokan érzik úgy – teljesen jogosan -, hogy van még idejük várni a gyerekkel. Szeretnék kihozni a saját fiatal korukból a maximumot, és akár egy biztos anyagi hátteret is megpróbálnak teremteni a gyermek érkezése előtt.

– Van szerelem első látásra?

T. L.: „Látásra” szerelem szerintem nincs. Első beszélgetésre már talán van, de még túl fiatal és tapasztalatlan vagyok ahhoz, hogy ezt megítéljem.

– A tábori PodcEsten az én témámat választottad. Jót beszélgettünk. Hogyan érezted magad ott?

T. L.: A PodcEst eddig minden évben a kedvenc eseményeim közé tartozott. Nagyon szeretek vitázni, és ebben a közegben rengeteg új és egyedi véleményt ismerhetek meg különböző témákban. Idén részben a te személyed, részben pedig a téma fontossága miatt választottam a kötelező olvasmányokkal foglalkozó helyszínt. Úgy éreztem, hogy a táborvezetők közül te lennél az, aki a legjobban tudná ezt a vitát moderálni. és hogy sok érdekes gondolatot és álláspontot ismerhetnék meg a vita folyamán. Szerencsére nem is kellett csalódnom, és számomra a tábor egyik fénypontjává vált az este.

– Jövőre is eljössz a DUE-táborba?

T. L.: Mondanám, hogy „ez nem is kérdés!”, de addig, sajnos, bármi közbejöhet. Én is csak reménykedni tudok, hogy még sok évig táborozó maradok!

Portréinterjú-sorozatunk korábbi beszélgetéseit megtalálod itt, a nevekre kattintva:

– Tótfalusi Fannival
– Vákics Konráddal
– Torma Viktóriával
– Hacsek Anikóval
– Pas Marcellel
– Babcsány Andrással