Úsznak-e majd a boldogságban vízilabdázóink a fukuokai vizes világbajnokság után?

Már javában zajlik a fukuokai vizes világbajnokság, ahol már vízilabda válogatottaink is
belevetették magukat a küzdelmekbe. Hangolásképp a Világkupán mindkét nemzeti csapatunk negyedik helyen végzett. Újítás a vb-n a tavalyi Európa-bajnokságon már kipróbált modell, miszerint 13 helyett 15 főt nevezhetnek a csapatok, bár egy meccsre továbbra is 13 játékos alkotja a keretet. Ezenkívül a legújabb szabálymódosítások is most kerülnek először felnőtt világversenyen a nagyközönség elé. Ilyen előjelek és az eddig lejátszott csoportküzdelmek után mire számíthatunk magyar szempontból? – Szücs Márton Teofil írása

A vízilabda sportág legfontosabb eseménye a négy évente tartandó olimpia. Eszerint a legtöbb
szövetség és stáb olimpiai ciklusokban méri az időt, a teljesítményt, a felkészülést. Normál
körülmények között azt mondanánk, az olimpiát megelőző vb az egyik legfontosabb felmérő a
nagy verseny előtt.

Női csapatunk már abszolút ebben a szakaszban tart. 2021-ben az olimpia végeztével a női vízilabda-válogatott szövetségi-kapitánya, Bíró Attila egyik nyilatkozata is már arra utalt, a keret nagy része már kész Párizsra, nem lesz sok személyi változás.

Kép: Waterpolo.hu

Ehhez továbbra is tartja magát, bár több fiatalt is kipróbált a kapitány, kirajzolódni látszik már a kép. Túlnyomórészt a csapat magja most ér a legjobb korba. Az előző olimpiai ciklusban a válogatott vérkeringésébe bekerülő Parkes, Gurisatti, Szilágyi, Vályi, Leimeter mag most lehet képes a legjobb teljesítményre, míg Magyari Alda vagy Rybanska Natasa továbbra is pályafutása elején jár. Velük egy továbbra is világ elitbe tartozó csapatot láthatunk, ám a teljesítményükben így is vannak kisebb-nagyobb kilengések.

A tavalyi VB ezüstig szemet gyönyörködtető játék vezetett, sőt még az USA ellen is komoly
esélyünk volt a 3. negyed végéig a döntőben. Ez nagy szó, hiszen az Egyesült Államok
válogatottja már 2008 óta vezetnek a világversenyek majdnem mindegyikén. Ezzel szemben áll a tavaly augusztusi Európa-bajnokság, ahol a magyar csapat nem teljesített az elvártak szerint, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy kulcsjátékosaink közül többen is pihenőt kaptak.
Több taktikai váltáson is túlestünk, ám ezek nem két napja mutatkoznak meg a gyakorlatban,
hanem már az egész új ciklust átívelő praktikákról van szó. Ilyen például az elmúlt évtized talán
túlzás nélkül állíthatóan legjobb magyar női pólósának, Keszthelyi Ritának a szerepe. Rita világ
életében kapás oldalon játszott és szórta nagy számban az ellenfelek hálóját, a világ egyik
legjobbja volt ebben. Annak ellenére, hogy ez talán ma sem lenne másképp, immáron máshogy
tesz hozzá a sikerhez. Sokat tűnik fel a rosszkéz oldalon kettes pozícióban, ahonnan rutinjának és játékintelligenciájának hála, kiválóan irányít. Ezzel egy egyébként nem annyira veszélyes pozícióra hárul nagyobb figyelem miatta az ellenfelektől, kiváló döntések születnek és passzok mennek akár a centernek, akár a lövőinknek vissza a kapás oldalra. Érdekes hogy nem sokkal ennek megjelenése után, hasonlóan használja Varga Dénest is Varga Zsolt kapitány a Fradiban és a válogatottban. Jelenleg két csoportmeccsem van túl a női csapat, a Kanada elleni fontos
csoportrangadót nehezen, de egy góllal behúzták Bíró Attila tanítványai. Míg Japán ellen egy
sokgólos meccsen magabiztosan nyertünk.Kecskés István a DUE elnöke megkeresésünkre azt
válaszolta, akár a világbajnoki döntő is elképzelhető lányaink számára, feltéve ha nem kerülünk
össze előbb az amerikaiakkal.

Kép: VLV

Férfi csapatunk a teljes átalakulás útján talán még csak a bebábozódásnál tart, de mit jelent ez
Párizsra és a mostani vb-re? A ciklust az olimpiai bronzérem után Märcz Tamással kezdték meg,
akinek azonban a tavalyi hazai vb 7. hely után távoznia kellett. A stafétát a Fradi edzője, Varga
Zsolt vette át és vitte az Eb-n ezüstéremig a válogatottat. Mi látszott tavaly? Az előző szövetségi
kapitány nem kezdett bele a generációváltásba a keretet illetően, inkább eredményközpontúan
válogatta össze a csapatot. Eszerint csak a válogatottól Tokió után visszavonulók helyére jöttek
,,új” emberek, és konzervatív szerepkörökben játszatta a játékosait.

Eredményesség szempontjából nem vitatható a bukás, de lehet-e csak az edző számlájára írni a sikertelenséget? Erre a tavalyi kontinensviadal még nem adott pontos választ, de a mostani világbajnokság, vagy a jövőre esedékes olimpián elért eredmény majd segíthet értékelni a mögöttünk álló történéseket. Ami a Märcz-éra végén látszott, hogy vannak komoly feszültségek a csapaton belül. Hogy kik között és milyen okból arról nem tudni, de voltak nyilatkozatok amelyek utaltak erre, és az is valószínű, hogy Märcz Tamás nem tudott megküzdeni ezekkel az akadályokkal. De vajon ezen ráncok kisimultak-e? A spliti Európa-Bajnokság alatt pihenőt kapott Vámos Márton és Varga Dénes, hely jutott több fronton a fiatalításnak. Eredményképp nem volt ott két rutinos bajnok, akik erős karakterek, nem mellesleg az első és másodikszámú csapatkapitány jelöltek. Távollétükben Jansik Szilárd viselte a megtisztelő titulust, ám arra lehetett számítani, hogy ez csak ideiglenes. Ehhez képest Vargáék visszatérése ellenére maradt a pozícióban.

Vajon a terhet igyekszik levenni Varga Zsolt két kulcsjátékosáról, vagy esetleg kezelni igyekszik két vagy több ember konfliktusát? Mindenesetre a kapitány mind a keret kialakításában, mind játékfelfogásban a saját képére formálta a csapatot. Fiatalított, frissített és az igazi értékmérő most következik. Ferencvárosi időszakában sokat kísérletezett különböző mérésekkel, statisztikák felállításával. Ezeket folytatja tovább a nemzeti csapatnál, külön stáb felügyel mindenre. Teljes felkészülési időszak állt rendelkezésre, minden számba vehető játékos elérhető volt. A kapitány által sokat emlegetett munkának a gyümölcse most érhet be, vagy most kaphatunk újabb józanító pofont, pedig már közel az olimpia. A bő keretben több olyan meghívott is szerepelt, akik részt vettek az egyébként győztesen zárult junior-világbajnokságon júniusban. Közülük ketten tartanak a 15-ös kerettel. A tavaly már EB csapatban lévő Molnár Eriken felül Vígvári Vendel öccse, Vince is kijut első világbajnokságára.

Lapzártánkig egy sikeres Japán elleni meccsen vannak túl a fiúk, következik a Horvátország elleni értékmérő. Kecskés István a férfiakkal kapcsolatosan a legjobb négybe jutást jelölte meg várakozásaként. Érmes helyezés után minden bizonnyal nem lenne elégedetlenség.

Kiemelt kép: VLV

Share this Post