Médiatábor a Balatonnál – magas hőfokra kapcsolt a munka

A hétfői és a keddi nap eseményeinek összefoglalójával jelentkezünk a DUE balatonkenesei médiatáborából.

A hétfői nap is a táborlakók reggeli rádióműsorával (a RÉM-mel) startolt el a DUE-táborban, majd szokás szerint Babcsány András táborvezető ismertette az aznapi programot. A Napinger előadói ezúttal a Canontól érkeztek – a táborozók nagy örömére nemcsak információkkal, hanem ajándékokkal is -, hiszen a cég fotópályázatot hirdetett a DUE-sok számára. Erről itt írtunk bővebben.

Ezt követően egész nap folytatódtak a csoportfoglalkozások, hiszen most már minden táborlakóknak sok dolga van a lapokkal és a műsorokkal – de azért jutott idő végre a strandolásra is. Délben Kuti Sándor szakmai vezető tartotta meg az idei tábor első Mustráját, vagyis az elkészült produkciók – ezúttal a reggeli rádióműsor – közös értékelését. Délután bemutatkoztak a mesterképzések – ezekről ide kattintva tudhatsz meg többet -, majd este egy kirobbanó hangulatú (és hangerejű) vetélkedővel zárult. „A tábor belehúz!” címet viselő, sok kommunikációs feladatot felvonultató, zenés-táncos (sőt füstgépes) versenyen a Fehérek, a Kékek és a Sárgák csapata mérkőzött meg, és 74 pontot elérve a Kékek bizonyultak a legjobbnak.

 

Kedden is a RÉM keltette fel a táborlakókat, majd Kuti Sándor hangtechnikai témájú Napingere és az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának előadássorozata következett. Ez utóbbi egyenruhás előadói elsősorban a KRESZ-szabályok betartásának fontosságára hívták fel a figyelmet játékos feladatokkal. Az ajándékokat ők sem felejtették otthon!

Este két elfoglaltság közül választhattak a táborlakók: a focirajongók megnézhették a futball Európa-bajnokság spanyol-francia negyeddöntőjének televíziós közvetítését, a többiek pedig a Leó című animációs vígjátékot, amelynek tanulságairól beszélgetni is lehetett a táborvezetőségi tagokkal.

Ezek azonban „csak” a hivatalos programok, hiszen közben – kánikula ide, hőség oda – már készül egy déli rádiós hírműsor, több tucat videó, fotó, újságcikk, online bejegyzés – sőt hinnék az olvasók vagy sem, de még egy westernfilm és egy mesejáték is itt, a DUE balatonkenesei médiatáborában, amelynek eseményeiről kétnaponta jelentkezünk tudósítással itt, a honlapunkon.

Share this Post