„Fontos néha kimozdulni a buborékunkból” – Balázs István fénnyel és hanggal tesz csodát

Szívós Binyunak nevezik a DUE-s barátai, de ez csak az egyesületen belül működő poén. Azon kívül úgy hat, mintha lakodalmas nótaénekes lenne, holott ez nagyon messze áll tőle, mert az egyik legigényesebb ember közöttünk. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház fény- és hangtechnikusa, és dolgozott rádiós műsorvezetőként is. Médiatáborunk vezetőségének és egyesületünk Intézőbizottságának tagja nem szószátyár alkat, de megkérdőjelezhetetlen hozzáértése, csillapíthatatlan szorgalma és fanyar humora így is közösségünk egyik központi alakjává emelte. Balázs Istvánnal Herczeg Zsolt beszélgetett.

– Nógrádi gyerek vagy. Azokat keménynek tartják. Joggal?

Balázs István: Sok poén született már ebből. Szerintem nem. Nógrádban kevés város van, ezért sokan vidéken nőnek fel, akár „nagyon” messze a várostól. Ha valaki falun él, sokszor másképp áll a dolgokhoz. Ezért gondolhatják az emberek „keménynek”.

– Apám engem arra tanított, hogy olyan nincs, hogy valaki „belekeveredik” egy verekedésbe. Ahhoz oda kell menni, és ott kell maradni. Te verekedtél már valaha?

B. I.: Igen. Általános iskolásként karatéztam pár évet, de gyerekkoromban is volt rá példa. Szerintem ezeket is fontos megtapasztalni gyerekként.

– Mi szokott annyira feldühíteni, hogy elkap az indulat? Nyilván nem a fizikai erőszakra gondolok; ismerlek annyira, hogy tudjam, szelid vagy, hanem a haragra.

B. I.: Közhelyes, de az igazságtalanság. Az azonnal és mindig…

– Hogyan szoktad kezelni a konfliktusaidat?

B. I.: Erre az utóbbi időben nagyon próbálok figyelni, és higgadtan kezelni. Tudok nagyon heves lenni, ha valami fontos számomra.

– Jól gondolom, hogy többször vagy kritikus, mint ahányszor engeded, hogy azt észrevegye a környezeted?

B. I.: Igen. Ha például valami nem tetszik, de tudom, hogy megbántanék vele valakit, képes vagyok magamban tartani.

– Te vagy az az introvertált, aki extrovertáltak között érzi magát a legjobban, igaz? Amúgy ennek a típusnak is van neve: ambivertált.

B. I.: Nagyrészt igen, de vannak az extrémen extrovertált emberek, akik viszont inkább idegesítenek. Normál esetben az extrovertáltak motiválnak.

– Egyházasgergén születtél, Salgótarjánhoz közel, a szlovák határ mellett. Ott is nevelkedtél?

B. I.: Igen. Nagycsoportos ovis voltam, amikor a városból kiköltöztünk.

– Milyen egy olyan helyen élni, ahol alig több mint hatszázan laknak?

B. I.: Tényleg mindenki ismer mindenkit. Ez a varázsa! Ettől alakulnak ki olyan szituációk, amik másnak furák, de itt teljesen természetes.

– Szlovákia ott szó szerint a telekszomszéd. Ilyenkor aktív, élő kapcsolat van a két ország között?

B. I.: Igen. A színházban is vannak kollégáim, akik Szlovákiában élnek, de itt dolgoznak. Sokat járok ki én is vásárolni. Ez megszokott dolog.

– Hódmezővásárhelyről elszármazva én az ő-zést ugyan már régen elhagytam, de néhány „túlélő” még maradt a beszédemben a nyelvjárásomból. Most, hogy belegondolok, a te beszédednek is van egy kis íze, fűszere, bukéja. Milyen a viszonyod ehhez?

B. I.: Amikor elkezdtem rádióban dolgozni, nagyon zavart. Utáltam visszahallani, és minden erőmmel irtottam. Ha itthon vagyok, gyorsan felerősödik, és szerintem teljesen elhagyni sosem fogom. Ami megmaradt, már szeretem, és néha már hasznát is tudom venni.

– A műszaki dolgok iránti érdeklődés a gyermekkorból ered? Olyan kölyök voltál, aki a vízórától a rádión át a hangfalig mindent szétszerel, megvizsgál, összerak, majd újrakezdi?

B. I.: Igen! Már akkor is nagyon sok dolog érdekelt, és az eszközök működésének megértése mindig lekötött.

– Ki tanított ezekre?

B. I.: Nagyrészt az idő. Addig csinálod, amíg nem működik. Mindig érdeklődtem, figyeltem és kérdeztem. A legtöbb dolgot az apukámtól lestem el.

– Hogyan lettél a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház fény- és hangtechnikusa?

B. I.: Már középiskolásként is dolgoztam zenekarok mellett technikusként. Ez szakmai kapcsolódásokat eredményezett, és megismertem a színházi világot, ami bevonzott magához.

– Pontosan mi a dolga egy színházi fény- és hangtechnikusnak?

B. I.: Ha nem színházról beszélnénk, azt mondanám: ha valaki a színpadon van, látható és hallható legyen. Ez azonban csak részben igaz. A színházban a fény és a hang egy külön szereplő. Nagy szerepet játszik abban, hogy megteremtődjön egy gondolat, hangulat vagy érzés.

– A színház kívülről egy titokzatos szentély. Belülről milyen? Nyilván az is csak egy munkahely, de alig hiszem, hogy olyan, mint bármelyik másik. Vagy legalábbis szeretném megőrizni az illúzióm, hogy nem olyan.

B. I.: Nem olyan. Persze, mint mindenhol, itt is van pár dolog, ami „csak munka”. A különbség az, amiért csináljuk. A pillanatért, ami megszületik a színpad és a nézők között egy előadáson. Ez érzékszervekkel alig felfogható, mégis érezhető pillanat.

– Rendezőkkel, színészekkel, zenészekkel, egyszóval művészekkel kell együtt dolgoznod. Különleges emberekkel. Nagyon nehéz velük?

B. I.: Az esetek nagy részében nem. Persze, erre is tudnék ellenpéldát hozni, de az a jellemző, hogy az esetleges nézeteltérések is azért alakulnak ki, mert a lehető legjobbat szeretnénk kihozni valamiből.

– Milyen típusú művésszel tudsz harmonikusan együtt dolgozni?

B. I.: A kedves, közvetlen emberekkel.

– Hogyan éred el, hogy ezek a „nagy emberek” egyenrangú alkotótársként fogadjanak el, és tisztelettel viszonyuljanak hozzád?

B. I.: Ezért nem kell tennem semmit. A színházban mindenkinek megvan a feladata, és mindig a rendező elképzelését kell megvalósítani. Hogy tisztelettel viszonyulnak-e hozzám, már emberi kérdés.

– Van néhány számomra rejtélyes vargabetű a szakmai életrajzodban. Dolgoztál a tamási helyi rádiónak. Tamási Tolna megyében, Salgótarjántól 277 kilométerre van. Hogy a fenébe keveredtél oda?

B. I.: Kellett nekik egy műsorvezető, és egy volt DUE-s, Frenkl András vezetett ott műsort. Megkérdezte, hogy van-e hozzá kedvem, és volt. Szerencsére a mai világban a távolság nem akadály.

– Egy ideig a Media Marktnál is dolgoztál. Mire voltak jók ezek a kitérők? Mit tanultál belőlük?

B. I.: Szerettem volna kipróbálni magam valami teljesen másban, mint amit addig csináltam. Jó döntés volt, mert sok olyan tapasztalatot, tudást szereztem, amit tudok hasznosítani. Fontos néha kimozdulni a buborékunkból.

– A DUE-ba, a táborba mikor és hogyan kerültél be?

B. I.: A mar említett Frenkl András volt az, aki a ’90-es években sok táborban volt és mesélt róla. 2015-ben én is megismerkedtem a DUE-val, amikor részt vettem a Tehetségkutató Diákmédia Pályázaton. Táborban először 2017-ben voltam.

– Mit jelent neked ez a közösség? Mi a szerepe az életedben? Miért éri meg ennyi erőfeszítést tenned érte?

B. I.: Nehéz ezt pár mondatban megfogalmazni, az egyik táborban ötven percet beszéltem erről. A DUE jelenti a barátaimat. A DUE formálta az eddigi életem. Ha akartam, tanított, és ha kellett, segített. Azért csinálom, hogy másoknak is jelenthesse ezt.

– A tábor műszaki csapata, az Interstellar szerinted mitől működik ilyen jól?

B. I.: A csodálatos tagoktól. Olyan emberek vannak a csapatban, akik teljesen különbözőek, mégis egyformák.

– Mi minden mást csinálsz még a DUE-ban?

B. I.: Az egyesület intézőbizottságának tagja vagyok.

– Mivel ütöd el a szabadidőd?

B. I.: Leginkább zenéléssel. A munkám a hobbim is, ezért sokszor a szabadidőm is ezzel töltöm.

– Milyen előadásokat, filmeket nézel, milyen zenéket hallgatsz szívesen?

B. I.: Előadásokból szeretem a jó drámákat. Filmekből imádom a sci-fi-ket. Zenéből mindenevő vagyok, és ez nagyon hangulatfüggő. Az igényes zenét szeretem.

– Van olyan készség, képesség, tulajdonság, erény vagy szaktudás, ami nincs meg benned, pedig a vágyad, a szükséged is megvan rá?

B. I.: Minden napra jutna egy. Mindig szeretnék valamit megtanulni vagy fejlődni benne. Például szeretnék megtanulni spanyolul, jobban zongorázni, többet tudni a programozásról… Ez egy végtelen lista is lehetne.

– Az ember azért él, hogy dolgozzon, vagy azért dolgozik, hogy éljen?

B. I.: Ez nehéz. Talán ha megvan az, amit szeretsz csinálni és boldoggá tesz, akkor a kettő összefügg, és többek közt azért élsz, hogy dolgozzál.

– Techoptimista vagy?

B. I.: Igen.

– Ha a történelem az élet tanítómestere, akkor miért ismétli önmagát?

B. I.: Mert emberek vagyunk, és ugyanazt a hibát simán elkövetjük többször.

– A végére a kérdések kérdése a frappáns válasz reményében: tényleg tudod MINDEN gombról a keverőpulton, hogy mire való?!

B. I.: Vannak rajta gombok?!

(A DUE-táborban készülteket kivéve a cikkben szereplő fotók mindegyike Balázs István tulajdona.)

Portréinterjú-sorozatunk korábbi beszélgetéseit megtalálod itt, a nevekre kattintva:

– Vincze-Hajnal Blankával
– Szalai Maja Annával
– Bodonyi Dániellel
– Panulin Hajnalkával
– Hora Dániellel
– Szentendrei Adriennel és Nagy Alizzal
– Gyarmati Erikkel
– Cseh Virág Tündével
– Bodor Júliával
– Velek Domonkossal
– Kiss Benedekkel
– Takács Leóval
– Tótfalusi Fannival
– Vákics Konráddal
– Torma Viktóriával
– Hacsek Anikóval
– Pas Marcellel
– Babcsány Andrással