„A tábor nekem mindig a nyár fénypontja” – Hanti Mártonnak nem csak Hollandiában van sajtból a Hold

Vannak emberek, akikre azt mondjuk: jó gyerek. Akkor is, ha már felnőtt. Ő is ilyen: jó gyerek. És már felnőtt, tulajdonképpen a szemünk láttára. Diákrádiósként került be a DUE-ba – nem is akárhonnan, hanem az ország legjobb diákrádiójából -, és miként számára, úgy számunkra is rögtön kiderült: köztünk van a helye. Ezen mit sem változtatott az, hogy most egy hollandiai egyetemen tanul. Mindig ott van a DUE-médiatáborban, jó ideje már csoportvezetőként. Portréinterjú-sorozata részeként Herczeg Zsolt ezúttal Hanti Mártonnal beszélgetett.

– Hollandiában tanulsz. Most is ott értelek utol?

Hanti Márton: Hogyne, az év nagy részét itt töltöm. Mióta kiköltöztem, pár hetes szünetekre tudok csak hazamenni, de már itt is otthon érzem magam, szóval ez annyira nem zavar.

– Miért Hollandia? Miért éppen ez az egyetem?

H. M.: Eredetileg nem Hollandia volt a cél, az viszont már tizedik osztályban elkezdett bennem körvonalazódni, hogy külföldön szeretnék továbbtanulni. Mindig volt bennem egy kíváncsiság azzal kapcsolatban, milyen lehet máshol élni. Kihagyott lehetőségnek éreztem volna, ha ezt nem lépem meg. Egyébként az, hogy el is indultam ezen az úton, leginkább talán Hegyi Vivi barátomnak köszönhető, aki régebben DUE-s is volt. Ő egy évvel felettem járt a Lánczos Kornél Gimnáziumba Székesfehérváron, és Skóciába ment egyetemre, amiről nagyon sok jót mesélt. Ezért elsőként én is Skóciára vagy Angliára gondoltam, viszont nem sokkal ezután megtörtént a brexit, ami ezt az opciót nagyrészt ellehetetlenítette, a tandíjak megemelkedése miatt. Ezután kezdtem el más országokat is nézegetni, és Hollandia akkor tetszett meg nagyon, amikor egy másik holland egyetemről két magyar diák érkezett hozzánk a gimibe előadást tartani az itteni oktatási rendszerről. Velük beszélgettem erről, és nagyon megmozgatta a fantáziámat. Azért választottam végül a bredai egyetemet (Breda University of Applied Sciences) mert egyrészt itt találtam olyan médiával kapcsolatos szakot, ami érdekel, másrészt pedig úgy tűnt, itt kifejezetten gyakorlatias az oktatás, sok projektmunkával, kreatív feladatokkal. Illetve nagyon sok helyről érkeznek ide diákok, kifejezetten magas a nem holland diákok és tanárok száma, ez is nagyon felkeltette az érdeklődésemet.

– Mit tanulsz pontosan és miért?

H. M.: A szakom neve creative business. Ez az otthoni szakok közül leginkább a média-kommunikációhoz hasonlít, de sokkal több dolgot foglal magába. Amikor egyetemre jelentkeztem, a fő érdeklődési köröm a rádió és a hangtechnika volt, de nem zártam ki, hogy elmenjek más irányokba is. Nagyon érdekelt például a filmkészítés, a marketing, vagy a rendezvényszervezés is. Ezért két szempontom volt a szakok keresése közben: minél többféle tevékenységben kipróbálhassam magam, és inkább gyakorlatias képzést szerettem volna, ahol ténylegesen létrehozhatok valamit, nem csak elméleti oktatás történik. Ez a szak mindkettőnek megfelelt, mivel szinte csak projektmunkákon dolgozunk, és nagyon változatos; sok irányban kipróbálhatja magát az ember, hogy megtalálja, mi az, ami a legjobban érdekli. A teljesség igénye nélkül, az elmúlt két és fél évben dolgoztam többek között dokumentumfilmen, élő tévéműsoron, többféle marketingkampányon, rádióműsorokon, vagy éppen weboldalfejlesztésen is.

– Miben más egy holland egyetem, mint egy magyar? Vannak érdekes különbségek az ottani és a hazai oktatás között?

H. M.: A legnagyobb különbségnek mindenképpen az oktatás gyakorlatiasságát mondanám, és azt, hogy minden pillanatban látszik, tényleg arra van kitalálva, hogy szakembereket, sok esetben vezetőket neveljen. Szinte csak csapatban dolgozunk, alig van önálló feladat, tehát a csapatmunkát sokat gyakoroljuk. Vizsgánk is csak az első évben volt néhány, az értékelés szinte mindig a projektek végén elkészített médiatermék vagy más beadandó alapján történik. Illetve ami szerintem otthon nem nagyon jellemző, hogy a szakmai képességek mellett más hasznos képességekre is vannak külön óráink. Az első évben az egyik tantárgyunk például a pitching volt, ahol nagyon hasznos prezentációs, előadói készségeket tanultunk. Vagy ilyen a professional career management is, ami gyakorlatilag arra tanít meg, hogyan találjuk meg a saját erősségeinket, hogyan dolgozzunk a gyengeségeinken, hogyan reflektáljunk hatékonyan a hibáinkra és hogyan tudunk tanulni belőlük. Ezeken az órákon kaptunk segítséget például önéletrajz vagy motivációs levél írásában is.

– Szereztél ott új barátokat?

H. M.: Természetesen, szerencsére egyre több barátom van itt is, még mindig ismerek meg néha új embereket. Főleg az első évben kicsit magányosnak éreztem magam. Nagyon ragaszkodtam az otthoni társaságomhoz; akkor még arról is volt szó, hogy hazaköltözöm. Nagyon helyesen tettem, hogy ezt nem léptem meg, és adtam időt a dolognak, mert ma már szinte teljesen otthon érzem magam itt. Egyetemről nagyon sok embert ismertem meg, a legjobb barátaim egy nemzetközi társaság, amiben van holland, szlovák, portugál, spanyol és ukrán ember is. Az egyetem mellett a Bredában lévő IKEA éttermében dolgozom, itt szinte csak holland kollegáim vannak, közülük is több embert a barátomnak hívhatok. Nagy számban jönnek magyarok is Hollandiába minden évben, úgyhogy magyarokkal is találkoztam itt. Nemrég gondolkodtam azon, hogy hányféle nemzetiségű embert ismerek, és rájöttem, hogy az európai országok nagy részében lenne kit meglátogatnom.

– Itthon milyen tanuló voltál? Mi érdekelt?

H. M.: Az a fajta tanuló voltam, aki csak abba tesz bele extra energiát, ami érdekli, de abba talán túl sokat is. A többit pedig megpróbáltam abból a tudásból megoldani, amit az órán összeszedtem. Erre a legjobb példa az, ahogy Danival (Bodonyi Dániel – a szerk.) minden óra után egyből rohantunk fel a Táska Rádióba, és mindig találtunk valamit, amin tudunk dolgozni. Szerencsére a legtöbb tantárggyal sose volt nagy gondom, vagy ha volt, az inkább lustaságból származott. Inkább humán beállítottságúnak tartom magam, viszont egyre inkább veszem észre, hogy a hangtechnika, videóvágás és hasonló tevékenységek technikai aspektusai miatt jobban elkezdett érdekelni a fizika és a matek is, amiket régebben egyáltalán nem szerettem. Lehet sok ember megkérdőjelezi az eszem épségét ez után a kijelentés után, de a gimis matek tananyagból nekem a trigonometria volt az egyik legizgalmasabb, szimplán azért, mert hullám függvényekről tanultunk, és ez akkor sok mindent megmagyarázott nekem a hang fizikájával kapcsolatban. Néha még mindig küzdök azzal, hogy eleget foglalkozzak azokkal a tantárgyakkal, feladatokkal is, amik nem a kedvenceim, mivel ha van valami, amin nagyon szeretek dolgozni, akkor folyamatosan azon jár az eszem, próbálok új ötleteket kitalálni, de közben az unalmasabb részeket elfelejtem.

– Hollandiáról – mint minden országról – vannak sztereotípiáink. Tulipán, fapapucs, szélmalmok, csatornák. Mi az, ami számodra ott túlmutatott ezeken? Ami más volt, nem várt volt, érdekes volt – akár jó, akár rossz értelemben.

H. M.: Sok ilyen van, és ezek a sztereotípiák, mint megtapasztaltam, csak nagyon kis részét fedik le egy ország teljes képének. Néhány példa: az időjárás kaotikusságára senki nem készít fel, amikor idejössz. A múlt héten egyik napról a másikra mínusz 3 fokból plusz 17 lett. Egy napon belül háromszor változik meg az idő verőfényes napsütésből szakadó esőbe és szürkeségbe, majd vissza. Főleg az őszi-téli időszakban boldogságra ad okot, ha láthatom a Napot, általában annyira be van borulva. Sok szempontból visszasírom a magyar időjárást emiatt. Bár ez most nagyon depresszívnek hangozhat, azért hozzá lehet szokni. A holland konyha nem véletlenül nem híres. Amiről méltán ismertek, az a sajt. Elnézést kérek a trappistától, de itt a legolcsóbb gouda sajt is sokkal finomabb, mint az, amit otthon vesz mindenki. Ezen kívül viszont a holland konyha kimerül leginkább olajban sütött, panírozott, darálthúsos-krumplis nassolnivalókban, és különböző nem túl étvágygerjesztő főzelékekben. Ha valaki kíváncsi, csak keressen rá arra, hogy stamppot. Ami mégis egy kis izgalmat visz bele, az az, hogy kereskedő nemzetként a történelmük során sok más országéval keveredett a konyhájuk, így mára a török, indiai, vagy indonéz konyha majdnem ugyanúgy része a kultúrájuknak, mint a saját ételeik. Ezért ilyen étteremből is nagyon sokat találni itt.

Talán kevésbé ismert tény Hollandiáról, hogy várostervezésben, forgalomirányításban és hasonló területeken a világon az egyik legjobbak. Még mindig feltűnik néha, mennyire modern, kényelmes és hatékony a tömegközlekedésük, vagy hogy milyen okosan – nem az autók, hanem az emberek igényeit szem előtt tartva – vannak megépítve a városok. Nem gondoltam, hogy ezt valaha ki fogom mondani, de itt szeretek tömegközlekedést használni. Ettől függetlenül persze túlnyomórészt biciklizem, ami szintén szerves része a várostervezési elveiknek.

Szintén sztereotípia a hollandokról, hogy az egyik legnyitottabb nemzet, ahol szabadság van, és mindenkit befogadnak. Valóban kifejezetten liberális ország, de azért ennél árnyaltabb a kép. Az ide érkező külföldiekkel a hollandok általában kedvesek, segítőkészek, viszont ha barátkozni próbálsz velük, elsőre kifejezetten zárkózottnak, akár kirekesztőnek tűnhetnek. Tehát nem zavarja őket a sok más itt élő nemzet, viszont a saját köreikbe sokkal nehezebben engednek be. Nagyon büszkék a kultúrájukra, saját szokásaikra, és ezt nem osztják meg csak úgy akárkivel. Például, ha egy holland társasággal vagyok, sokszor előfordul, hogy ha már nem kifejezetten hozzám beszélnek, egyből visszaváltanak hollandra. Viszont, ha egyszer eléred, hogy közelebb engedjenek magukhoz, egyébként kifejezetten kedves emberek. Persze, hozzá kell tennem, hogy ez is egy általánosítás, vannak emberek, akikre ez egyáltalán nem vonatkozik. Végül a kultúra, amit az előbb említettem: van pár dolog, ami nemzetközileg is ismert, viszont a legfontosabb hagyományaikról alig hallani más országokban. Például a farsangi időszakban itt is van egy 4-5 napos karnevál, ami elég nagy kultúrsokk lehet valakinek, aki még nem hallott erről. Gyakorlatilag az egész belváros átalakul egy fesztivállá, mindenki beöltözik mindenféle jelmezekbe, és napokon keresztül isznak és buliznak. A nemzeti ünnepük a Koningsdag, vagyis King’s Day, ez mindig az aktuális király/királynő születésnapján van. Ja, igen, nem tudom ez mennyire ismert tény, de Hollandia alkotmányos monarchia. Ekkor mindenki narancssárga ruhákat visel – ez egy tisztelgés a királyi család felé -, és természetesen ekkor is hatalmas ünnepségeket, koncerteket tartanak. Sorolhatnám még, de a lényeg, hogy sokkal mélyebb és érdekesebb kultúrájuk van, mint ahogy az a sztereotípiákból elsőre látszik.

https://youtu.be/W9l9H_IeriM?si=wFPkixKIym2DVfYF

– Milyen nyelveket beszélsz? Megy már a holland is? Tényleg olyan, mintha részeg angol tengerészek próbálnának németül beszélni…?

H. M.: Az angol már elég profi szinten megy, hiszen majdnem három éve szinte minden nap többet beszélek angolul, mint magyarul. A hollandot is próbálom tanulni, sajnos, lassabban megy, mint szeretném, de büszke vagyok rá, hogy ha van időm kicsit elgondolkozni, egyszerű témákban már ki tudom fejezni magam hollandul is. Szerencsére a kollegáim, barátaim sokat segítenek ebben. És igen, ez a hasonlat meglepően jól leírja, talán inkább azt mondanám, hogy az angol tengerészek félrenyelték a rumot és köhögnek miközben németül próbálnak beszélni…! Hangzásra hasonlít a németre, viszont sokkal több angol szót vettek át, illetve több torokhang van benne. A legtöbben azt mondanák, nem egy szép nyelv. Ez lehet igaz, de szerintem nagyon érdekes, és ha van lehetősége az embernek megtanulni egy új nyelvet, miért ne tenné? Általános iskolában és gimiben végig németet tanultam, de gimi után sajnos alig használtam, így majdnem teljesen kiment a fejemből. Viszont nagyon érdekes, hogy a holland szöveg megértésében a valahol mélyen eltemetett maradék némettudásom így is sokat segít.

– Mi hiányzik Hollandiából, amikor itthon vagy, és mi hiányzik Magyarországból, amikor Hollandiában vagy?

H. M.: Nagyon furcsa volt először megtapasztalni, milyen az, ha egy másik hely is tud ugyanúgy hiányozni, mint az otthonom. Természetesen nem ugyanúgy gondolok a két országra, de mivel a mindennapi életem, szokásaim, jelenlegi barátaim mind Hollandiában vannak, ezért mostanában kicsit úgy érzem, akkor lépek ki a komfortzónámból, amikor hazamegyek, és amikor visszaérek ide, mindig fellélegzem. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy nem szeretek otthon lenni. Mindig nagyon boldog vagyok, amikor újra láthatom a családomat, barátnőmet, barátaimat. Csak mostanában ez inkább olyan érzés, mintha nem haza mennék, hanem nyaralni. Szóval Hollandiából minden olyan dolog szokott hiányozni, ami a mindennapi életem részét képezi jelenleg. Otthonról pedig a család, a magyar ételek, az időjárásunk, és a közös projektjeink a barátaimmal.

– Mik a későbbi terveid? Mihez kezdesz a diplomáddal?

H. M.: Mivel az elmúlt pár évben a fő érdeklődésem a rádió helyett a rendezvényszervezés lett, kifejezetten jól jön, hogy Hollandiában vagyok, ugyanis Európában ez a zene- és rendezvényipar egyik központja. Ezért diploma után még nem szeretnék egyből hazamenni, hanem remélem, hogy sikerül itt egy jó munkát találnom, amivel még több tapasztalatot és kapcsolatot gyűjthetek a szakmában. Ha minden jól megy, a következő szemeszterben az egyik nagy fesztiválszervező cégnél lehetek gyakornok, tehát ez a tapasztalatgyűjtés akár már nemsokára el is kezdődhet. Viszont előbb vagy utóbb valószínűleg eljutok majd odáig, hogy haza szeretnék költözni. Ekkor fog végre eljönni annak is az ideje, hogy elindítunk egy közös céget Bodonyi Danival, ezt már nagyon régóta tervezgetjük. Tehát a rendezvényszervezés érdekel jelenleg a legjobban, de természetesen nem utasítanám el például azt sem, ha egy rádióban kapnék munkát.

– Külföldre menni, akár csak tanulni is, az személyes döntés, de másokra is kihat. Mit szólt hozzá a családod, a környezeted?

H. M.: Nagyon támogató volt mindenki. Azt mondták, örüljek neki, hogy van egy ilyen lehetőségem, és mindenképpen használjam ki. Ez is nagyban segített, hogy meg tudjam hozni a döntést a kiköltözés mellett, ugyanis, ahogy már említettem, nagyon hezitáltam ebben az időszakban, az utolsó pillanatig halogattam a döntést. A barátaimmal a kiköltözésem előtti este tartottunk egy nagy búcsúbulit, ami nagyon megható volt, és megfelelő lezárást adott az életem addigi szakaszának. Akkor úgy éreztem, hatalmas áldozatot hozok meg ezzel, és sok dologról kell lemondanom, nyilván mivel még nem tudtam, mi vár rám kint. Nagyon furcsa belegondolni, mennyit változott a hozzáállásom ehhez azóta. Most én is azt mondanám, ha valaki kiköltözésen gondolkozik, azzal mindenképpen többet veszít, ha meg sem próbálja, legalább egy kis időre. A szüleim reakcióját pedig azzal lehet legjobban leírni, hogy az egyik szemük sírt, a másik nevetett. Tudom, hogy nagyon büszkék rám, de nyilván valahol sajnálják, hogy „kirepültem”, és sokkal kevesebbet találkozunk mostanában.

– Biztosan korai még a kérdés, de hosszabb távon itthon vagy külföldön tervezed a jövőd?

H. M.: Szeretem azt gondolni, hogy lehetséges erre valami hibrid megoldást kitalálni. Amióta megtapasztaltam, milyen itt élni, és egy második otthonként gondolok Hollandiára, úgy érzem, kár lenne mindent itt hagyni és „teljesen” hazaköltözni. Persze addig, mire ezt tényleg el kell majd döntenem, sok víz lefolyik még a Dunán, de jelenleg úgy érzem, nem tudnám teljesen magam mögött hagyni ezt az országot, vagy egyszerűen csak a nemzetközi létet. Közben pedig érdekes lenne más országokat is közelebbről megismerni, valamennyi időt eltölteni ott, szóval meglátjuk. Valóban korai a kérdés, de tervek vannak bőven.

– Milyen családból származol?

H. M.: Ebből a szempontból igazán szerencsésnek mondhatom magam. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, amiért minden úgy történt az életemben, ahogy. Apukám cégeknél tanít üzleti angolt, anyukám pedig végzettsége szerint logisztikus, de már évek óta coachként és egyéni vállalkozóként dolgozik. Mindketten Somogyban voltak gyerekek, aztán végül Székesfehérváron kötöttek ki. A szüleim kiskoromban elváltak, alig emlékszem az az előtti időre. Viszont mindig szem előtt tartották azt, hogy nekem hogyan lesz a legjobb ebben a szituációban, így nekem alig származott hátrányom belőle. Kisebb koromban általában az volt a rendszer, hogy minden második hétvégét töltöttem apáéknál, egyébként anyukámmal laktam. A szüleim új kapcsolataiból pedig lettek testvéreim is; apáéknál van két húgom, anyáéknál pedig két öcsém. Lehet, hogy hivatalosan csak féltestvéreim, de jó a kapcsolatom mindegyikükkel, édestestvérnek tartom őket. Óvodába még Fehérváron jártam, aztán, azt hiszem, 6 éves koromban kiköltöztünk Úrhidára – ez egy párezres falu Fehérvár közvetlen közelében -, így gyakorlatilag ott nőttem fel, de persze egyre több időt töltöttem a városban. Valószínűleg az is jó hatással volt rám, hogy a két családom sok dologban más értékrendet képvisel, így gyakorlatilag több példát láttam magam előtt, amiből a saját értékrendemet kialakíthattam.

– Minden a Táska Rádióban kezdődött?

H. M.: Ahogy mondod. A Táska Rádió az első és legfontosabb oka annak, hogy most ott tartok az életemben, ahol. Előtte igazából fogalmam sem volt, mit szeretnék kezdeni magammal, ezért is akartam gimnáziumba menni, hogy legyen még négy évem ezt kitalálni. Most is úgy gondolom, hogy az egyik legjobb döntésem az volt, hogy a Lánczosba menjek gimibe, mind az iskola, mint a rádió miatt, ugyanis mindkettő hatalmas mértékben támogatott abban, hogy megtalálhassam, mi érdekel. Természetesen fontos megemlíteni, hogy itt ismertem meg Danit, illetve innen kerültem bele a DUE-ba is.

– Mi fogott meg a rádiózásban?

H. M.: Hogy őszinte legyek, elsőre nem is maga a rádiózás fogott meg, hanem az emberek, akik csinálták. De ezzel nincsen semmi baj, hiszen ha valaki nem alapvetően ilyen beállítottságú, nem a kompresszor működése vagy a hírírás szabályai fogják megfogni, hanem az, ha jól érzi magát. Danival mi is így próbáljuk megszerettetni a rádiózást a tábori csoportunkkal, és én is így kerültem bele. Ezután viszont nyilván gyorsan felfedeztem, mennyire izgalmas például élő adásban beszélni a hallgatóhoz, zenéket keverni, vagy éppen az, ha én dönthetem el, hogyan szólaljon meg egy zene a műsorban.

– A DUE-ba hogyan kerültél be?

H. M.: Az első évünk után a Lánczosban Danival kaptunk egy lehetőséget egy pályázaton keresztül, hogy ott lehessünk a táborban. A Táska Rádió elismerésként az egész éves munkájukért kiválaszthatott erre két embert, és ezt 2018-ban Dani és én kaptuk. Előtte alig hallottam a DUE-ról, szóval eléggé új volt nekem ez az egész. De már az első táboromban nagyon jól éreztem magam, és biztos voltam benne, hogy vissza szeretnék jönni.

– Bodonyi Danival a DUE-ban (is) lokálisan legendás baráti párost alkottok. Mi tartja ezt össze?

H. M.: Néha én se tudok magyarázatot találni arra, mi tart minket össze ennyire, de még most is, amikor alig látjuk egymást személyesen, ha végre újra találkozunk, pontosan ugyanúgy viselkedünk egymás társaságában, mintha ki se költöztem volna. Amikor pedig néha van időnk telefonálni, az mindig egy éjszakába nyúló, több órás beszélgetés lesz, aminek a végére általában fáj a hasam a nevetéstől. Szerintem talán az határoz meg minket, hogy a teljesen más személyiségünknek, neveltetésünknek köszönhetően még mindig tudunk újat tanulni egymástól, új nézőpontot mutatni egymásnak. Lehet, hogy sok mindenben különbözünk, de a végtelen kíváncsiságunk, a humorunk és a szakmánk iránti szeretet köt minket össze a legjobban. Nagyon jól reagálunk egymás ötleteire, inspiráljuk egymást. Eleinte voltak ebből konfliktusaink, de ezek mára szinte teljesen kisimultak, ahogy egyre jobban megismertük egymást.

– Dani ezt mondta rólad: „Találkoztunk a gólyatáborban, nekiálltunk beszélgetni, és azóta abba se hagyjuk. A legizgalmasabb az egészben, hogy elképesztően máshonnan jövünk, ebből eleinte sok vitánk is volt, de aztán rájöttünk, hogy mind szakmailag, mind emberileg kiválóan kiegészítjük egymást.” Te hogyan látod ezt?

H. M.: Nem is tudnám jobban összefoglalni a kapcsolatunkat Danival. Azt mondják, ha egy barátság tovább tart hét évnél, valószínűleg örökre szól. Mi már a nyolcadik évünk óta vagyunk egymás legjobb barátai, és mára ez egy eléggé állandó, megváltoztathatatlan tényező mindkettőnk életében. Az előző válaszomban említettek miatt is mondjuk mindketten azt, hogy ha egyszer lesz saját cégünk, azt mindenképpen közösen szeretnénk csinálni.

– Miben jobb ő, és miben te?

H. M.: Ezen a kérdésen gondolkodtam a legtöbbet, de talán az első dolog, ami eszembe jut, az az, hogy Daninak mélyebb a szakmai tudása, nekem pedig szerteágazóbb. Ha rádióról, hangtechnikáról, vagy bármi ehhez kapcsolódó dologról van szó, mindig tudok tanulni Danitól, mert nincs olyan kérdés amire ne lenne válasza. Ezen kívül én szeretem túlságosan belelovallni magam dolgokba, és irreális, de cserébe nagyon vicces dolgokat kitalálni, ő pedig általában ilyenkor visszaránt a földre, így ebben jól kiegészítjük egymást. Illetve – nem tudom, ez előnynek számít-e, de – általában én vagyok a pörgősebb kettőnk közül, például amikor a táborban bulit kell csinálni, mindig én szoktam belelkesedni, és motiválni Danit is, aki ilyen esetekben néha inkább csinálna valami nyugisabbat.

– Mit jelent neked a DUE-tábor?

H. M.: Barátokat, folyamatos tanulást, a legértékesebb szakmai kapcsolataimat, fontos élményeket, és egy érzést, hogy tartozom valahova. A Táska Rádió mellett a DUE, és ezen belül kifejezetten a tábor az, ami megszilárdította bennem, hogy a média és a kreativitást igénylő szakmák azok, amikben megtalálom magam, és amikkel szívesen foglalkozom. Az Interstellar Assistance többi tagjától elképesztően sokat tanultam, és nagyon jó barátaim is. A tábor nekem mindig a nyár fénypontja, minden évben történik valami, ami miatt arra a táborra szívesen emlékszünk.

– Melyik a kedvenc tábori élményed, pillanatod vagy történeted?

H. M.: Mindegyik tábor más miatt volt jó, de nekem talán a legtöbb emlékezetes pillanat a 2022-esben volt. Ekkor váltunk Danival a tábor keretein belül DJ-párossá Provocated Cricket néven. Nagyon szeretjük, amikor a tábor közössége magának generálja a híreket, eseményeket, amikről lehet tudósítani, ekkor pedig mi is hozzátettünk ehhez, ugyanis a Felezőbuli előtti napon teleplakátoltuk az egész tábort tücsök piktogramokkal, és mindenki azt találgatta, mit jelenthet ez. Azt már kevesebben tudják, hogy annyit bénáztunk a rajzolással és nyomtatással, hogy már jött fel a Nap, mire végeztünk az egész művelettel. Ugyanebben a táborban készült tábordal a Kisbetűs Ünnepnapok zenekar közreműködésével, aminek az elkészítésében én is részt vettem, ez is nagyon izgalmas volt. Illetve ennek a tábornak a végéről van rólam egy nagyon vicces fotósorozat, ami azt mutatja be, hány különböző helyen aludtam el az utolsó napon. Így jár, aki végigdolgozza és bulizza a tábort…!

– Csoportvezetőként mi a filozófiád?

H. M.: Ahogy már korábban említettem, főleg egy olyan médium esetében, mint a rádió, ami elsőre sok embernek ijesztő lehet, az a legfontosabb, hogy ne egyből a szakmai részletekkel kezdjünk, hanem szerettessük meg a csoporttagokkal a rádiózást, vagy legalábbis keltsük fel az érdeklődésüket valamelyik része iránt. Éppen ezért mi a csoportfoglalkozásokon legalább annyit sztorizgatunk, mesélünk, beszélgetünk a táborozókkal, mint amennyit ténylegesen dolgozunk. Mindennek azzal kell kezdődnie, hogy fel tudjon szabadulni, kényelmesen érezze magát, aki eljön a táborba. Mivel nagyon sokrétű tevékenységről van szó, szinte mindenki tud benne olyat találni, amit szívesen csinál, ha túl tud jutni az első ijedtségen. Természetesen 10 nap alatt senkinek nem lesz az új kedvenc hobbija vagy szakmája – vagy ha mégis, annak nagyon örülünk -, de ha valaki a tábor után úgy érzi, hogy kapott valami új dolgot, tanult valamit, akár emberileg, akár szakmailag, az nekünk már siker. És ami ennél is fontosabb: érezze jól magát, szerezzen élményeket, aki a csoportunkba jön. Legyen ez a munkán vagy az egyéb programokon keresztül, de ez egy nyári tábor, ahova az ember elsősorban szórakozni jön, és jól érezni magát. Ezt pedig a szakmai munka, az új barátok és a buli megfelelő kombináció tudja a legjobban megadni. Ha ezt sikerül biztosítani, szerintem akkor fogja úgy érezni a táborozó, hogy ide érdemes volt eljönni, és minden szempontból fejlődött, kapott valamit.

– Ezt Danitól is megkérdeztem: A rádiót, a rádiózást mindig temetik. Te miért nem? Miért hiszel benne?

H. M.: A rádió hagyományos formáját szerintem okkal temetik. Egyszerűen nem illik az internet miatt megváltozott fogyasztói szokásokhoz. Az emberek sokkal nagyobb személyre szabhatóságot várnak el, és több platformon szeretnék fogyasztani a médiát. Tehát lehetséges, hogy kevesebb hagyományos rádióállomás fog tudni fennmaradni, viszont láthatunk nagyon sok innovatív példát is arra, hogyan lehet az új igényeknek megfelelően rádiót csinálni. A fő médium és az alapvető műsorelemek ugyanazok maradnak, tehát semmit nem veszít a műfaj az eredeti értékéből, viszont megjelennek mellette más, extra tartalmak. Talán úgy lehet a legjobban összefoglalni, hogy egy rádióállomásnak ideális esetben már nem csak egy FM-en és/vagy online műsort szolgáltató médiumnak kell lennie, hanem egy többféle tartalmat gyártó műhelynek, ami megtalálható a közösségi médiában, vannak felismerhető arcai, vannak videós tartalmai, podcastjei, rendezvényei. Ennek valamilyen verzióját minden szinten meg lehet valósítani. Tehát a rádiónak mindenképpen van jövője, és szerintem ez a jövő sokkal izgalmasabb a hagyományos rádiózásnál, ami természetesen még mindig része lesz az összképnek.

– Kedves és szorgalmas srác vagy, de keveset tudni a háttérről. Van hobbid…? Ciki időtöltés…? Eltitkolt rossz szokás…?

H. M.: Nagyon szeretem a zenét, imádok koncertekre, rave-ekre járni, talán kicsit túl sokat is költök erre. Néhány barátommal hetente összeülünk Dungeons & Dragons-t játszani, ez egy fantázián alapuló társas szerepjáték. Sosem próbáltam előtte ilyesmit, de nagyon élvezem. Ha jut időm rá, szeretek fotózni, videojátékokat játszani. Hetente háromszor járok edzeni is. Utazni is szeretek, itt Hollandiában sokszor megyek el megnézni más városokat, ahol még nem jártam. Ha pedig van ott könyvtár, az még jobb, mert akkor ott tanulni is tudok egy kicsit. Nem tudom, ez cikinek számít-e, de néha főzés vagy bármilyen házimunka közben annyira ráhangolódom a zenére, hogy elkezdek énekelni, és nem tűnik fel, ha hallanak a lakótársaim. Egyáltalán nem tudok énekelni…

– Szintén egy átlopott kérdés a Bodonyi-interjúból: Melyik a legcikibb zene, amit titokban szívesen hallgatsz?

H. M.: Van egy holland szám, ami tavaly az egyik leghallgatottabb zeném volt: Roxy Dekker-től a Satisfyer. Talán nem kellene itt részletesen leírnom, miről szól, de a címből már lehet sejteni. Épp akkor kezdtem el hollandot tanulni, és egy elég fülbemászó popdalról van szó, úgyhogy tavaly teljesen ráfüggtem, és meg is tanultam a szövegét kívülről, tehát segített a nyelvtanulásban is. Igazából nem számít cikinek, mert azóta ez egy elég nagy sláger lett, csak a hollandok mindig meglepődnek, amikor rájönnek, hogy nem csak hogy ismerem, de kívülről tudom az egészet.

– Mi az, amit nagyon szeretsz magadban, és mi az, amiben változnod kellene?

H. M.: Erre egyből beugrott a válasz: a kedvenc tulajdonságom magamban a pozitív, optimista hozzáállásom mindenhez, ezt sokan szóvá is tették már. Ez valahogy nagyon régóta bennem van, hogy mindenben megpróbálom a legjobbat látni, vagy kihozni belőle a legjobbat. Mindenhol okokat keresek arra, minek örülhetek, mivel kapcsolatban lehetek lelkes. Ez nagyon sokat segít a mindennapokban. Amiben változnom kellene, az talán az önfegyelem. Ahogy már előbb is említettem, hajlamos vagyok csak azokkal a dolgokkal foglalkozni, amikben örömömet lelem, amik inspirálnak. Viszont nyilván a teendőim egy része nem ilyen, és ezeket gyakran elhanyagolom, amikor ezekre is szükség van a tanuláshoz, a fejlődésemhez, vagy csak szimplán a mindennapi élethez. Illetve az olyan dolgok is ide tartoznak, hogy például ne pörgessem a közösségi médiát a telefonomon órákig, amikor sokkal jobb időtöltéseim is lennének ennél. Az ilyen időpazarló szokásokat, amik nem adnak semmit, csak leszívják az energiámat, próbálom teljesen elhagyni.

– Villámkérdések a végére: – a kor érdem vagy állapot?

H. M.: Állapot, de az alapvető tisztelet mindenkinek automatikusan jár, amíg nem ad okot arra, hogy máshogy álljak hozzá az adott emberhez.

– A siker hány százalékban szerencse dolga?

H. M.: Szerintem, ha az ember nem adja fel, előbb-utóbb el fogja tudni érni a céljait. A szerencse csak azt befolyásolja, milyen gyorsan.

– A genetikának vagy a neveltetésnek van nagyobb ereje?

H. M.: Mindenképpen a neveltetésnek. Sokkal jobban meghatároz minket, mint a genetikánk. A genetika inkább egy kezdőcsomag, amit aztán tőlünk függ, hogyan használunk.

– A kultúránk hanyatlik vagy virágzik?

H. M.: Szerintem csak az mondja, hogy hanyatlik, aki egy bizonyos verziójához ragaszkodik. Mindig van benne szép, vagy legalábbis elgondolkodtató, amiért érdemes a kultúrával foglalkozni.

– A technológia minden problémát megold, vagy csak problémákat gyárt a megoldásaihoz?

H. M.: Szerintem több problémát old meg, mint amennyit létrehoz. Egy technológiai innováció csak akkor lesz sikeres, ha valódi problémát old meg, tehát a technikai fejlődés pozitív dolog. Viszont közel sem tudjuk minden problémánkat ilyen úton megoldani.

– A közösségi média tényleg közösséget teremt?

H. M.: Sajnos úgy látom, régóta inkább szélesíti a szakadékot az emberek között, mint összeköti őket. Persze erre is van nagyon sok pozitív ellenpélda.

– A mesterséges intelligencia lehetőség vagy veszély?

H. M.: Attól függ, hogyan használjuk. Egyelőre inkább lehetőségnek látom, de könnyen lehet belőle veszély is.

– A történelem tényleg az élet tanítómestere?

H. M.: Nagyobb távlatból nézve talán igen, de személyes szinten, egy ember életére nem hiszem, hogy sok befolyása lenne. Az ember tanítómesterei szerintem inkább a saját tapasztalataink.

Portréinterjú-sorozatunk korábbi beszélgetéseit megtalálod itt, a nevekre kattintva:

– Kecskés Istvánnal
– Kovács Bencével
– Balázs Istvánnal
– Vincze-Hajnal Blankával
– Szalai Maja Annával
– Bodonyi Dániellel
– Panulin Hajnalkával
– Hora Dániellel
– Szentendrei Adriennel és Nagy Alizzal
– Gyarmati Erikkel
– Cseh Virág Tündével
– Bodor Júliával
– Velek Domonkossal
– Kiss Benedekkel
– Takács Leóval
– Tótfalusi Fannival
– Vákics Konráddal
– Torma Viktóriával
– Hacsek Anikóval
– Pas Marcellel
– Babcsány Andrással