Érdekel a videózás és a filmkészítés? A mi csoportunkban épp ezt próbálhatod ki. Együtt fogunk kisfilmeket készíteni, és közben mindegyik munkafázissal megismerkedhetsz. Az izgalmas feladatok közben te is rendező, operatőr, vagy akár vágó lehetsz. Az elkészült filmeket a táborban levetítjük. Ha még csak most tanulod, vagy ha már tapasztalatod benne, akkor is várunk a csoportunkba. Szakmai múltunk miatt tőlünk valóban tanulhatsz újat. Profi technikai felszereléseket, kamerákat, lámpákat, kameramozgatókat tanulhatsz meg használni, és
A rádiózás nekünk egy szenvedély. Minden apró részletéről órákat tudnánk beszélni, így a mi csoportunk célja nem az, hogy az összes apró trükköt megtanítsunk nektek. Ehelyett a rádiózás szeretetét fogjuk átadni, amiből reméljük, haza is visztek majd valamennyit. A mi szakmánk nagyon sokoldalú, mindenki megtalálhatja benne a hozzá illő tevékenységet. Ha a rádiós csoportba jelentkeztek, készíthettek majd morning show-t, hír-, és zenei műsort is. Ezen felül persze bármi mással szívesen foglalkozunk, ami
Gyakran ismételt kérdések a DUE médiatáboráról Olyanok vagyunk, mint a rossz interjúalany: azelőtt válaszolunk, hogy kérdeznének. – Mi az a DUE? Kik önök? – Mi vagyunk a DUE, vagyis a diákújságírók 1989-ben alapított közhasznú egyesülete, Magyarország egyik legnagyobb ifjúsági szervezete. Az alapítóink már 1982 óta minden évben megszervezik ezt a tábort, és most is ott lesznek közöttünk. Újságírók, rádiósok, tévések, fotográfusok, hangmérnökök, kommuniációs tanácsadók, egyetemi hallgatók és oktatók, illetve más szakemberek vagyunk
A Médiatáborról diákoknak Gyakran ismételt kérdések a DUE médiatáboráról Olyanok vagyunk, mint a rossz interjúalany: azelőtt válaszolunk, hogy kérdeznének. – Mi az a DUE? Kik vagytok ti? – Mi vagyunk a DUE, vagyis a diákújságírók 1989-ben alapított közhasznú egyesülete, Magyarország egyik legnagyobb ifjúsági szervezete. Az alapítóink már 1982 óta minden évben megszervezik ezt a tábort, és most is ott lesznek közöttünk. Újságírók, rádiósok, tévések, fotográfusok, hangmérnökök, kommuniációs tanácsadók, egyetemi hallgatók és oktatók,
1. Kattanj rá! – Fotós mesterképzés kedvcsináló Szeretnéd magad élesben is kipróbálni fotózás terén? Erre fotós mesterképzésünk a legjobb választás. Képzésünk alatt kimozdulunk a tábor területéről, és kipróbálhatjátok, milyen terepen dolgozni. Ezen a mesterképzésen lehetőségetek adódik arra is, hogy profi fényképezőgépeket és optikákat használjatok. Ha ez sem lenne elég, a leendő nyolc tagnak egy kis meglepetéssel is készülünk, de ezt majd csak a táborban áruljuk el. Célunk, hogy olyan tudást adjunk át
Egyesületünk 1989-ben alakult, de alapítóink már 1982 óta szervezik ezt a médiatábort, amely eddig csak egyetlen évben – 2020-ban, a koronavírus-járvány miatt – maradt el. Nyári táboraink: 1982. augusztus 2–10. Balatonszepezd, 23 fő 1983. július 15–25. Nagyberény, 35 fő 1984. július 13–26. Nagyberény, 47 fő 1985. július 14–28. Nagyberény, 54 fő 1986. július 6–19. Nagyberény, 49 fő 1987. július 20–aug 2. Velence, 64 fő 1988. július 11–24. Törökkoppány, 65 fő 1989.
A DUE Médiahálózat, Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete 2025. július 5-13. között Balatonkenesén, a Hotel Kenese Portban rendezi meg a 44. Kommunikációs és Média Szaktábort a média és a kommunikáció különböző területei iránt érdeklődő 14-22 éves fiatalok számára. A táborba ENNEK AZ ŰRLAPNAK a kitöltésével és a foglaló befizetésével lehet jelentkezni. A jelentkezés a később kiküldött részvételi megállapodás aláírásával válik véglegessé. A DUE bankszámlaszáma: OTP Bank – 11714006-20235338-00000000.
A tábor embere-választást először 2003-ban rendeztük meg egy akkori táborozó, Incze Nikoletta ötlete alapján. A díj nem szakmai, hanem emberi elismerés: az kapja meg, aki az adott évben a segítőkészsége, a pozitív hozzáállása, a saját munkáján és a csoportja határain túlnyúló áldozatvállalása révén elnyeri a többség szeretetét és tiszteletét. A szavazáson minden táborlakó és táborvezetőségi tag részt vehet, de érvényesen csak táborlakóra lehet voksolni. A szavazatokhoz szöveges indoklást lehet fűzni. A végeredményt
Szeretnél profi tartalmakat készíteni az Instára vagy a Tiktokra? Tudni akarod, hogyan készíts menő videókat vagy fotókat akár a telefonoddal? Szeretnél ütős tartalmakat készíteni? Ha a válaszod IGEN, akkor ott a helyed a DUE nyári Médiatáborában Balatonkenesén! Itt egy nagyszerű lehetőség: Ha szereted az izgalmas és érdekes programokat, barátokat szeretnél szerezni, vagy egyszerűen csak szeretnéd fejleszteni a kreativitásodat, akkor a DUE táborai neked szólnak. 2023-ban az alábbi lehetőségekkel várnak a DUE nyári
Az angol nyelvtanulás kulcsfontosságú a mai világban. Az angol nyelv alapvető fontosságú a kommunikációban, az üzleti életben és a nemzetközi kapcsolatokban. A DUE szuperintenzív angoltábora egyedülálló lehetőséget kínál a fiataloknak, hogy fejlesszék nyelvtudásukat egy szórakoztató és interaktív környezetben. A DUE szuperintenzív angoltáborának célja, hogy a résztvevők szinte belefeledkezzenek az angol nyelvbe, miközben élvezik az izgalmas és változatos programokat. A tábor programját az angol nyelv minden területén megszerzett tudás és tapasztalat fejlesztésére tervezték.
